Teljesül a végakarat

Kassa. Löffler Béla szobrászművész végrendeletében az Óvárosnak ajándékozta házát, amelyben a róla elnevezett múzeum működik, és amelyet a nehéz anyagi helyzetben lévő Kassa Rudolf Schuster polgármestersége idején paradox módon mégis zálogba adott egy hitelező banknak.

Kassa. Löffler Béla szobrászművész végrendeletében az Óvárosnak ajándékozta házát, amelyben a róla elnevezett múzeum működik, és amelyet a nehéz anyagi helyzetben lévő Kassa Rudolf Schuster polgármestersége idején paradox módon mégis zálogba adott egy hitelező banknak. Mivel az önálló jogi személyként működő Óváros egyike a leggazdagabb városrészeknek, megengedheti magának, hogy saját költségen tartsa fenn a Löffler Múzeumot. Hamarosan maga az épület is az Óváros tulajdonába kerül, mivel a képviselő-testület jóváhagyta egy másik épület eladását, így hatmillió koronáért megvehetik az Erzsébet utcai épületet. Süli János polgármester ígérete szerint az üzletet március közepéig nyélbe ütik. Üröm az örömben, hogy a múzeumért „feláldozott“ Fazekas utcai épületben a vásárló cég adminisztratív helyiségeket kíván berendezni, így megszűnik a Vízöntőhöz címzett étterem, Kassa egyik népszerű vendéglátóipari egysége, amelynek üzemeltetői magyar étterem létrehozását tervezték. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?