Távozik a NAKA gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó egységét vezető Bernard Slobodník

NAKA illusztráció
Pozsony |

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó egységét vezető Bernard Slobodník távozik a tisztségéből. Ezt a Denník N napilapnak adott interjújában jelentette be.

 

A távozás oka az lehet, hogy Slobodník neve is felmerült a Kočner sms-váltásait titkosító mobilapplikáció ügyében. A Denník N szerint - a Threema applikációval titkosított kommunikáció alapján Marián Kočner és Norbert Bödör között - Slobodník lehetett az egyik rendőr, akit a markukban tartottak.

Jozef Rajtár SaS-es képviselő szerint Slobodník éppen egy olyan személlyel áll közeli kapcsolatban, akinek a tetteit az általa vezetett rendőri egységnek, a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó csoportjának kellene kivizsgálnia. Rajtár szerint egy bizonyos lévai illetőségű Peter P. vállalkozóról van szó. Az üzletember összesen négymillió eurónyi adóval tartozik az államnak, és emiatt már eljárás is indult ellene. Mindeközben Slobodník és Peter P. egy közös épületben birtokolnak luxuslakást, és több fényképen látható Slobodník lánya egy olyan autóval, amely Peter P. egyik vállalatának tulajdonában van – tette hozzá Rajtár.

Slobodník a kapcsolatai miatt már korábban is gyanúba keveredett. Az SaS képviselője az Aktuality.sk portál egy korábbi írására hivatkozva azt állította, a magas rangú rendőrnek jó kapcsolatai vannak az albán maffiával. Slobodník múltjáról tudni lehet, hogy a Smer szponzorai közt is nyilvántartották, a bársonyos forradalom előtt pedig a pártállami titkosszolgálat, az ŠtB munkatársa volt.

Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány korábban megvédte Slobodníkot, szerinte a NAKA fejlődik a vezetése alatt, és az elért eredményei magukért beszélnek.

Bernard Slobodník most viszont öt év után mégis befejezi a NAKA-nál.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?