Tavaly három orosz kém kiutasítását kezdeményezte az SIS

d

 Szlovák Információs Szolgálat (SIS) 2021-es jelentéséből kiderül, hogy három orosz kém kiutasítását kezdeményezték, akik diplomatáknak adták ki magukat és megpróbáltak magasabb rangú tisztviselőket befolyásolni. 

A szlovák hírszerzés hozzátette, hogy a kiértékelt időszakra nézve a kémek tevékenysége részben korlátozott volt, tekintettel a Covid-19-el kapcsolatos intézkedésekre. Ennek ellenére diplomatáknak álcázva magukat megpróbáltak közelebb férkőzni a kormánytagokhoz, parlamenti képviselőkhöz azzal a céllal, hogy befolyásolják őket döntéseikben. A SIS hozzátette, a kémek szlovák diplomaták felé is keresték az utat, hogy az ország EU-s döntéseibe is beleszólásuk legyen. 

A szolgálat további tevékenységeket vár a kémektől, akik szerintük a Szlovák Fegyveres Erők és a védelmi minisztériumot fogják célba venni az ukrajnai segítség vonatkozásában.

Az Oroszországhoz kötődö kémkedésen kívül a SIS a Kínának kémkedőket is vizsgálta. A kínai hírszerző ügynökségek továbbra is igyekeztek kapcsolatokat kiépíteni a kormányzati és oktatási intézményekben, "azzal a céllal, hogy felvegyék a kezdeti kapcsolatot olyan személyekkel, akik a jövőben vezető pozíciót tölthetnek be a kormányban".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?