Tavaly 12 ember halt meg a vasúti átkelőkön

Pozsony |

<p>2011-ben 50 közlekedési baleset történt a hazai vasúti átkelőhelyeken. Ezek során 12 személy életét vesztette, 14-en súlyos sérülést szenvedtek.</p>

Valamennyi balesetet a gépkocsivezetők okozták – jelentette ki ma Štefan Hlinka, a Szlovák Köztársaság Vasútjainak (ŽSR) vezérigazgatója.

 

Ma van a vasúti közlekedésbiztonság európai napja. Ebből az alkalomból Zsolna mellett párhuzamosan tesztelték a vonatok és a gépkocsik féktávolságát 30, 50 és 80 km/h-s sebességnél.

30 km/h-nál az autó 5, a mozdony 40 méter után tudott megállni.

50  km/h-nál a gépkocsi féktávolsága 10 méter volt, míg a mozdonyé 94.

80 km/h-s sebesség mellett az autónak 1, a mozdonynak 236 méter volt a féktávolsága.

A párhuzamos teszteléssel a vasút azt szerette volna szemléltetni, hogy egy vasúti sínre hajtó autó esetén a mozdonyvezető, bármit tegyen is, a szerelvény tömegére és a féktávolságra való tekintettel már ne tudja megállítani a vonatot – mondta Martina Pavlíková, a ŽSR szóvivője.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?