Tartanak a bezárástól

Pozsony. A magán művészeti alapiskolák és óvodák, valamint egyéb oktatási intézmények és diákotthonok attól tartanak, a bezárás veszélye fenyegetné őket, ha állami fennhatóság alól önkormányzati hatáskörbe kerülnének.

Pozsony. A magán művészeti alapiskolák és óvodák, valamint egyéb oktatási intézmények és diákotthonok attól tartanak, a bezárás veszélye fenyegetné őket, ha állami fennhatóság alól önkormányzati hatáskörbe kerülnének. Az állami támogatás híján megkétszereződne a magánóvodákban fizetendő szülői hozzájárulás, vagyis a díj havonta elérhetné a négy-ötezer koronát is. A magán művészeti alapiskolákban a havi díj mintegy másfélszeresére növekedne, állítja Danka-Dorotea Mikulová, a magániskolák társulásának elnöke. A jelenleg második olvasatban tárgyalt, helyi adóbevételekről szóló törvényjavaslathoz napokban benyújtott módosítás értelmében a jövő évtől az említett intézményeket nem az állam, hanem az önkormányzatok támogatnák. „Nincsenek jó tapasztalataink az ilyen finanszírozással, ezért szükségesnek tartjuk az állami támogatást biztosító törvényi garanciát. Ellenkező esetben elkerülhetetlen lesz a magánintézmények bezárása” – közölte Mikulová. Az érintett oktatási intézmények vezetői úgy látják, ha a parlament elfogadja a módosítást, mind kevesebb diákjuk lesz, hiszen a szülők többsége képtelen lesz fedezni a költségeket. A magániskolák bezárásával megszűnne a konkurencia is, mely a színvonal emelkedésének legfőbb eszközének számít. Szlovákiában jelenleg 40 magán művészeti alapiskola működik, diákjaik száma mintegy ötezer. Az öt hazai magánóvodát 200 gyermek látogatja. Az említett törvénytervezetet a parlament vélhetőleg még szeptemberben elfogadja. (ervé, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?