Támogatással közelednénk a környezetvédelemhez

globális felmelegedés

Többen tartják magukat környezetvédőnek, mint hazafinak, az éghajlatváltozás témáját azonban még mindig rengeteg tévhit övezi – derül ki az Inštitút 2050 átfogó felméréséből, mely keretén belül az emberek klímához, zöld átálláshoz, valamint az uniós zöld megállapodáshoz fuződő viszonyát vizsgálták.

A felmérésben több mint 2 ezer fő vett részt, a kutatás készítői elsősorban azt szerették volna feltérképezni, hogyan vélekedik a hazai lakosság az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállásról, a karbonsemlegességről és az európai zöld megállapodásról. A napokban nyilvánosságra hozott adatokból kiderül, Szlovákiában miként viszonyulnak az emberek a klímavédelem alapvető kérdéseihez, illetve mely intézkedéseket támogatják e téren. Az adatgyűjtésre április 14. és 27. között került sor.

A felmérés résztvevői közül a legtöbben természetvédőnek tartják magukat (72%), míg a megkérdezettek 59%-a mondta azt, hogy hazafi . A harmadik helyen a demokrata válasz végzett, körülbelül a válaszadók fele azonosul ezzel a kifejezéssel. Kevesebb polgár tartja magát ökológusnak (47%), illetve vidékinek (44%) a magukat értelmiséginek vélők aránya pedig 41% körül mozog. A válaszadók harmada jelölte magát katolikusnak, legkevesebben (24%) a liberális kategóriát választották.

A természetvédelem eszméit a lakosság háromnegyede érzi közelinek, miközben a válaszadók negyede „határozottan közelinek” tartja ezeket a kérdéséket. A többség egyetértett abban is, hogy a klímaváltozás már jelenleg is zajlik – tízből hatan osztják ezt a véleményt. További 15% szerint még nem indult el a globális éghajlatváltozás, a jövőben azonban sor kerül rá. A megkérdezettek 7%-a tagadja a jelenséget, s azt gondolja, nem fog bekövetkezni a későbbiekben sem. A felmérés készítői rámutattak, aggasztóan magas azok aránya, akik nem tudnak állást foglalni ebben az alapvető kérdésben – a válaszadók közel ötöde kitérő felelet adott.

A közvélemény szerint komoly következményekkel jár a klímaváltozás, a lakosság például 77%-a tudatosítja a szárazságot, 62%-a pedig úgy gondolja, a saját és családja életére is kihat a globális felmelegedés és annak negatív vetületei. A legsúlyosabb problémának azonban a háztartásokat érintő áremelkedést, a termékek és szolgáltatások drágulását jelölték.

A többség úgy véli, nincs idő halogatni az éghajlatváltozás okozta problémák kezelését, és minél hamarabb meg kell tenni a szükséges intézkedéseket. A válaszadók 54%-a szerint azonnal lépni kell az ügyben, 22% szerint az évtized végéig kell cselekedni. A felmérés szerzői figyelmeztettek, a tavalyi méréshez képest némileg csökkent azok aránya, akik akut megoldást sürgetnek a negatív hatások visszaszorítására.

Tévhitek

A kutatók felhívták a figyelmet az alacsony tájékozottságra a témában – ez egyrészt abban mutatkozik meg, hogy magas volt a „nem tudom” válaszok aránya. A felmérés résztvevőinek 7 állításról kellett eldönteniük, igaz-e. Az állításra, mely szerint Szlovákiában az átlagnál gyorsabb a felmelegedés, mint a világ többi részén mindössze 12% válaszolt helyesen. A megkérdezettek 42%-a abban is tévedett, hogy „a klímaváltozás megállításához elég sok fát ültetni.” Sokaknál káosz van az ózonlyukkal kapcsolatban is, 65% összekeveri ezt a jelenséget a globális felmelegedéssel. A válaszadók közül alig tudta valaki, hogy a szlovákok több egy főre eső kibocsátást termelnek, mint a franciák, az olaszok vagy a spanyolok.

A felmérés eredményeiből tehát leszűrhető, a lakosok nagy része szeretné óvni a természetet, tudatosítják, hogy a klímaváltozás már zajlik, és foglalkozni kell vele. Rengetegen azonban még mindig nincsenek tisztában a tényekkel és tévhitekre alapozzák nézeteiket.

Elutasított korlátozás

Az intézkedések közül elsősorban azokat támogatják, amelyek nem érintik őket. A többség egyetértett abban, hogy Szlovákiának csökkentenie kell a kibocsátást, tekintet nélkül arra, más országok is megteszik-e ugyanezt.

„A belső égésű motoros autóval való közlekedés az emberi jogom és nem hagyom magam korlátozni” – ezt a kijelentést viszont mindössze a megkérdezettek 15%-a ellenzi. Másrészt, azokra az intézkedésekre, amelyek gazdasági szempontból előnyösek, jobbára nyitottak a lakosok – 89% például kifejezetten támogatja a mezőgazdászok anyagi támogatását, hogy jobban óvják a talajt és a természetet. A vasúti infrastruktúra fejlesztése szintén magas támogatottságnak örvend, sokan úgy vélik, a tömegközlekedést mindenki számára kedvezményesebbé kellene tenni. Azok tábora, akik a megújuló erőforrásokat vagy a házak hőszigetelésének támogatását szorgalmazzák, szintén jelentős.

A kutatás készítői pártpreferencia alapján is vizsgálták, miként állnak az európai zöld megállapodáshoz a polgárok. A legtöbb támogatót a Progresszív Szlovákia szavazói között regisztráltak. Ami a magyar pártokat illeti, a Szövetség szimpatizánsainak 53 százaléka és a Magyar Fórum támogatóinak fele gondolja azt, hogy jól van kidolgozva az uniós jogszabály, illetve további célokkal kellene bővíteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?