Támogatás a kisebb agrárvállalkozásoknak

agrártámogatások
Pozsony |

Újabb állami támogatásra számíthatnak az agrárvállalkozások. Ezúttal a minimum két éve működő, állattenyésztéssel és specializált növénytermesztéssel foglalkozó kisebb cégek igényelhetnek fejenként legfeljebb 15 ezer eurót az üzleti terveik megvalósításához.

„Elsődleges célunk, hogy a támogatásnak köszönhetően a kisebb szlovákiai agrárvállalkozások növeljék a piaci részesedésüket, több hazai élelmiszerrel látva el az üzleteket. Nem kevésbé fontos cél azonban a helyi foglalkoztatottság növelése is. Szeretnénk elérni, hogy a jelenlegi kiélezett piaci versenyben a hazai kistermelők, növénytermesztők és állattenyésztők is megállják a helyüket” – nyilatkozta Gabriela Matečná, a leköszönő kormány földművelésügyi minisztere. A szaktárca erre a célra 4,92 millió eurót különített el, a vállalkozások azonban legfeljebb 15 ezer eurós vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek projektjükre.

A támogatást azok a kisebb agrárcégek igényelhetik, amelyek bizonyítani tudják, hogy a kérvényük beadása előtt már legalább 24 hónapja vállalkoztak a mezőgazdaságban, egész pontosan az állattenyésztésben és a specializált növénytermesztésben.

„Hogy a kérvényező teljesíti-e a minimum 24 hónapos mezőgazdasági tevékenységgel kapcsolatos feltételt, azt a kérelmező 2018-as és 2019-es közvetlen támogatási kérelme alapján fogjuk elbírálni”

– mondta Juraj Kožuch, az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) vezérigazgatója.

A 15 ezer euróhoz a vállalkozások szerinte két részletben jutnak hozzá: a támogatás 50 százalékát rögtön a szerződés aláírása után kifizetik, a fennmaradó részt azonban csak az üzleti terv helyes végrehajtását követően. A pályázati felhívás február 25-től június 30-ig tart, a kérvényeket azonban csak június 15. és június 30. között lehet majd benyújtani az Agrárkifizető Ügynökséghez. A támogatás elbírálásának a kritériumait, odaítélésének az általános feltételeit és az ezzel kapcsolatos többi tudnivalót az Agrárkifizető Ügynökség honlapján (www.apa.sk) tették közzé.

(mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?