Tamásné Kollár Magdolnával, az Otthon Segítünk Alapítvány esztergomi szervezőjével

Milyen elgondolások alapján jött létre az alapítvány?
A családok segítését, a kisgyermekesek támogatásának gondolatát először egy Angliában élő édesanya indította útjára. 1973-ban Leicesterben megalakították a Home Start szervezetet, innen vette át az alapítvány működési elvét magyarországi szervezetünk.

Milyen elgondolások alapján jött létre az alapítvány?

A családok segítését, a kisgyermekesek támogatásának gondolatát először egy Angliában élő édesanya indította útjára. 1973-ban Leicesterben megalakították a Home Start szervezetet, innen vette át az alapítvány működési elvét magyarországi szervezetünk. Az esztergomi részleg 2002-ben kezdte meg munkáját csupán 2-3 önkéntes segítővel. Örömteli, hogy mára a segítők száma 15-20-ra emelkedett, s még örvendetesebb, hogy ezzel a létszámmal országosan az első helyen állunk. A kevés propaganda ellenére szerencsére egyre többen tudnak rólunk, szaporodik azoknak a családoknak a száma, akik Esztergomból és a környező településekről felveszik a kapcsolatot az alapítvánnyal.

Kiknek és miben tudnak segítséget nyújtani? Milyen gondokkal keresik fel a szolgálatot?

Az emberekben él egy olyan tévhit, hogy a családsegítő szolgálatot csak nagycsaládosok vehetik igénybe, pedig ez így nem igaz. Jellemzően olyan kisgyermekes családokat patronálunk, ahol a gyermek még nem érte el az iskolás kort, tehát édesanyjának a nevelés teljes lekötöttséget jelent. Sok esetben probléma, hogy nincs a közelben nagyszülő, aki részt vállalna a gyermek körüli teendőkből, vagy csak egyszerűen bátorítaná az első pici babáját gondozó szülőt. Az így magukra maradt édesanyák sokszor depresszióval, elkeseredéssel küszködnek, pedig egy kis szellemi támogatással, odafigyeléssel könnyebben átvészelik az új helyzetet. Olyan családok is fordultak hozzánk, akik más városból költöztek Esztergomba, s így nincs ismeretségük, nincs kihez forduljanak problémáikkal. De egyszerűen az is jelenthet gondot, hogy egy emeletes házban élő kismama nem tud egyedül lejönni az ötödik emeletről a babakocsival, a gyermekkel. Az ikergyermekeket nevelő családoknál pedig még a mindennapos séta is gondot jelent. Sokszor kevés egy ember a két egyforma korú, mozgékony gyermek biztonságos felügyeletére.

Ezek szerint pótcsaládtag szerepet vállalnak az önkéntesek?

ĺgy is lehet mondani, hiszen akik a segítő szerepet vállalnak, teljesen ingyen végzik a munkájukat. Az önkéntes segítségnyújtás legfőbb mozgatórugója a szülői szolidaritás, olyan emberek tudják megfelelő átérzéssel ellátni a feladatot, akik maguk is megéltek hasonló helyzeteket. A család és a segítő között bizalmas, baráti kapcsolat alakul ki. Előfordul, hogy csak egy kis beszélgetésre, bíztatásra és együttérzésre van szükség, de a felhalmozódott házimunka elvégzésében is szívesen segítünk. Hangsúlyozni kell, hogy a munkák átmeneti jellegűek abból a szempontból, hogy a problémával küzdő családokat igyekszünk a megoldás felé terelni, s nem megoldani helyettük a gondokat. Nem lehet egy életen át fogni a bajban lévők kezét, képesnek kell lennie rá, hogy a kiutat maga is meglássa. Ebben bízva tudunk a talpra állásig segítséget nyújtani.

Mi motiválja az önkénteseket?

Mivel a segítők munkájukat ingyen végzik, a segíteni vágyásnak valahonnan belülről, az emberből kell fakadnia. Van közöttünk fiatal nyugdíjas, aki szeretné kitölteni napjait valami örömteli elfoglaltsággal, ezt a munkát pont nekik találták ki. Nem ritka, hogy kismamák jelentkeznek, hiszen ők tudják legjobban, hogy a baba születése után mennyire fontos egy megbízható ember közelsége, s hogy mennyire bele tudnak veszni az újszülötteket gondozó anyák a problémák tengerébe. Engem nagyon jó érzéssel tölt el, hogy tagjaink között vannak olyan aktív, negyvenes éveikben járó emberek is, akik saját mindennapos küzdelmeik mellett úgy érzik, muszáj magukból valami jót is adni, hogy valami olyanra is fordítanak időt, ami csak szívből jöhet, nem érdekből. S büszke vagyok arra is, hogy ezeket a pozitív érzéseket nem csak nők vállalják fel, hiszen az országos hálózat tagjai között nyugdíjas nagypapák is vannak. A legizgalmasabb meséket, titokzatos történeteket leginkább tőlük hallják a gyerekek.

Hány segítő vehette át bizonyítványát ezen a héten?

A családsegítő szolgálat újabb öt fővel gyarapodott. Ez lehetne több, de így is elégedett vagyok, hiszen újabb lelkes és megbízható emberekkel gyarapodott a szervezet. A felkészítésük 10 hétig tartott, melyben a már aktívan dolgozóktól megismerhették a felmerülő problémák jellegét és kezelési lehetőségeit, s egyáltalán a szemléletet, amit egy családsegítőnek képviselnie kell. Általában hetente kétszer egy-két órát töltenek a bajban levő családoknál. (lzs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?