Takarékosságra int az MKP

Pozsony |

<p>A kormánykoalíció pártjai a tavalyi választási kampányban legfontosabb célkitűzésként a közpénzekkel való takarékosságot jelölték meg. Mind kivétel nélkül – emlékeztet Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke.</p>

„A tavaly ősszel elfogadott első kormányzati konszolidációs csomagban az államháztartásra gyakorolt hatás felét ugyan takarékoskodással érték el, a másik felét azonban az adóterhek megemelésével. Az idei második konszolidációs csomagban már a látszatra sem adnak, jóval többet akarnak hozni az állami költségvetés konyhájára az adó- és járulékterhek megemelésével s csupán kisebb mértékben takarékoskodással. Vagyis végső soron a reformok az embereket, iparosokat és a vállalkozókat terhelik majd meg” – áll abban a sajtónyilatkozatban, melyet Farkas az Új Szó Online-hoz eljuttatott.
„Miközben az illetékesek észre sem veszik, mekkora tér nyílhatna a takarékosságra.  Ebben az évben az állami költségvetés kiadási oldalán 16,9 milliárd € szerepel. Ez 6 milliárddal, vagyis 55 százalékkal magasabb, mint 5 éve, 2006-ban. Mi indokolta az állami kiadások ekkora növekedését annak ellenére, hogy 2006-ban erőteljes gazdasági növekedés tanúi lehettünk, harmadik éve pedig gazdasági válsággal küzdünk?” – teszi fel a kérdést Farkas Iván.
A pénzügyminiszter elkészítette a jövő évi állami költségvetés kilátásait. Jövőre az állami kiadásokat megemelik további egymilliárd euróval, ha a parlament elfogadja a költségvetés tervezetét. „Vagyis gazdasági válság ide vagy oda, a költekezés tendenciája tovább folytatódik.  Észtországban tavaly csökkentették az állami alkalmazottak bérét 4 százalékkal, miközben államadósságuk a hazai össztermék 7 százalékát sem érte el. Szlovákiában pedig már túlszárnyalta a 40 százalékot.
A Magyar Koalíció Pártja ezért felszólítja a kormánykoalíciót, hogy a készülő második kormányzati konszolidációs csomagot keresztelje át takarékossági csomagra. Abban hangsúlyosan takarékoskodjon ahelyett, hogy újabb terheket rakna a polgárok, iparosok és a vállalkozók vállára felesleges járulék- és adóreformmal, a jövedéki adókulcsok megemelésével, a borok jövedéki adóterhével. Azt javasolja a párt, hogy jövőre a kormány jelentősen csökkentse az állami hivatalok, az állami költségvetési és járulékos intézmények közbeszerzéseinek keretét” – zárul a nyilatkozat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?