Szünetet tart a jogállamba vetett bizalom helyreállításával foglalkozó csoport

Eduard Heger

Felfüggesztették a jogállamiságba vetett bizalom helyreállításával foglalkozó munkacsoport  működését. A kormány azután kezd újra foglalkozni vele, amint lezárul a járvány elleni küzdelem. Ezt Eduard Heger (OĽANO) kormányfő nyilatkozta a TASR hírügynökségnek hétfőn.

Hozzátette: a munkacsoport által javasolt intézkedések egy részét már megvalósították, példaként a rendőrfőnök-választást említette. Elmondása szerint a jogállamiságba vetett bizalom helyreállításával foglalkozó munkacsoportra a kormány úgy tekint, mint a második legfontosabb ügyre a pandémia után.

A szóban forgó munkacsoportot az SZK Biztonsági Tanácsa hozta létre tavaly szeptemberben a bűnüldöző szervek helyzetére reagálva. Konkrét változtatási javaslatokat kellett kidolgoznia a bíróságok, a rendőrség és az ügyészség működésének javítása érdekében. Heger szeptember végén arról tájékoztatott, hogy a munkacsoport 17 konkrét javaslatot dolgozott ki. Azt mondta, a kormány akkor hozza ezeket nyilvánosságra, ha politikai megállapodás születik a teljes javaslatcsomagról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?