Szövetség: az ingatlanadó átalakításának vannak hátulütői

Mózes Szabolcs alelnök és Őry Péter, a párt elnökségi tagja, a Pro Civis Polgári Társulás vezetője szerdán a pénzügyminisztériumban egyeztetett a készülő jogszabály-módosításról (Somogy Tibor felvétele)
Pozsony |

A kormány változtatna az ingatlanadó rendszerén, a drágább lakóházak tulajdonosainak terheit növelnék. A Szövetség a tervezet hátulütőire figyelmeztet. A változásról majd csak az előre hozott választás után felálló parlament dönthet.

Július elején a pénzügyminisztérium bejelentette, módosítani szeretnék a helyi adókról és illetékekről szóló törvényt. A céljuk, hogy a jövőben az épületek összesített hasznos belterülete alapján állapítsák meg az ingatlanadó mértékét. Ez azt jelenti, hogy míg ma egy többszintes épület esetében lényegében a legnagyobb beépített területű szintjének mérete alapján szabják ki az adót, a jövőben minden szint, így az emelet és a pince után is egységes adókulcs szerint vetnék ki az adót. A változtatás célja, hogy a nagyobb vagyonnal rendelkező személyek többet adózzanak. Erre a nagy, drága lakóházak megadóztatása kézenfekvő eszköznek tűnik, hiszen az egyéb vagyon-adókkal szemben, megvan az az előnye, hogy az ilyen tulajdont nem lehet külföldi adóparadicsomokba menekíteni.

Bár a jogszabályváltozást a mostani kormány csak előkészíti, a jelenlegi parlament pedig már minden bizonnyal nem fogja azt tárgyalni, illetve legközelebb a szeptember végi előre hozott választás után felálló kormány tehet az ügyben érdemi lépéseket, a Szövetség már most bekapcsolódott a törvény előkészítésébe. Őry Péter, a párt elnökségi tagja, a Pro Civis Polgári Társulás vezetője és Mózes Szabolcs alelnök szerdán a pénzügyminisztériumban egyeztetett a készülő jogszabály-módosításról. A párt szerint ugyanis az ingatlanok adóztatási elvének megváltoztatása hátrányosan érintheti például azokat a nyugdíjasokat, akik a gyerekeik elköltözése után, most egyedül laknak egy nagy összesített hasznos belterületű házban. „A tervezett törvénymódosítás így az ő, amúgy is erősen növekvő, lakhatási költségeiket növelné tovább” – olvasható a Szövetség közleményében.

A párt tájékoztatása szerint az illetékes állami szervek már hosszabb ideje dolgoznak egy ún. ártérképen, amely azt mutatná, hol milyen értéke van az ingatlanoknak, a szóban forgó adót pedig ez alapján vetnék ki. „A gond csak az, hogy a rendszer rossz felállítása esetén így olyanoknak nőne sokszorosára az adóterhe, akiknek a környezete hirtelen felértékelődött. Gondoljunk itt például a Pozsony környéki településekre, vagy más szuburbanizációs régióra, esetleg a lakhatási válsággal küzdő nagyvárosokra” – közölte a Szövetség, és hozzáteszik: „Egy felső-csallóközi, dél-erdőháti, zoboraljai kisnyugdíjas nem tehet arról, hogy 40-50 évvel ezelőtt olyan helyen építette meg az otthonát, ami később értékessé vált és ezáltal a pénzügyminisztériumi elemzők szerint ő is gazdag lett.” Mózes a sajtótájékoztatón elmondta, az adónem átalakításával a néhány százmillió eurós éves állami bevételt legalább egymilliárd euróra tudják növelni. „Mi egyetértünk azzal, hogy a ténylegesen gazdagok fizessenek többet, akár nagyobb mértékben járuljanak hozzá a közteherviseléshez, mert ez így igazságos” – jelentette ki Mózes, de hozzátette, mindeközben figyelembe kell venni, hogy bizonyos személyeknek csak „papíron” van nagyobb vagyona. Így például egy Pozsony környéki nyugdíjas évtizedekkel ezelőtt épített háza és egy frissen a szomszédságába épített értékes lakóingatlan tulajdonosa nem eshet ugyanabba a kategóriába. Őry szerint az adónem módosításába be kellene építeni, hogy az önkormányzatoknak nagyobb lehetősége legyen arra, hogy adókedvezményeket nyújtsanak. Egyben megköszönte a pénzügyminisztériumnak, hogy már a törvénymódosítás elején egyeztetett velük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?