Szövetség: Az emberek elutasították a népszavazás kampánycélokra történő használatát

Szövetség k

A választók kinyilvánították, hogy elutasítják a népszavazással való visszaélést és politikai kampánycélokra való felhasználását – reagált a parlamenten kívüli Szövetség a népszavazás hivatalos eredményére.

A párt rámutatott, hogy az előre hozott választás kihirdetését csakis a parlamenti képviselők tudják megoldani, ezért a szükséges alkotmánymódosítás mihamarabbi elfogadására szólítja fel őket – tájékoztatott Magdeme Klára, a Szövetség szóvivője.

„Az országszerte alacsony részvétel nem azt jelenti, hogy az emberek többsége nem akar előre hozott választást, és ezt tiszteletben kell tartania a visszahívott és ideiglenesen megbízott kormánynak és a kormánypártoknak is. Tudatosítaniuk kell, hogy az alacsony részvétel nem adja vissza sem társadalmi támogatottságukat, sem parlamenti többségüket” – közölte Magdeme Klára.

A Szövetség szerint a parlament már kedden elfogadhatná az előre hozott választás mihamarabbi megrendezéséhez szükséges alkotmánymódosítást.

Az állami választási bizottság megerősítette, hogy érvénytelen az alkotmánymódosításról szóló szombati népszavazás. A részvétel 27,25 százalékos volt, az érvényességhez 50 százalékot meghaladó részvételre van szükség. Szlovákia történetének kilencedik népszavazását a Smer kezdeményezte más ellenzéki pártokkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?