Szlovákiában idén akár a tizedével is nőhet az ablakok ára

ablakok
Pozsony |

Akik családi házat építenek, újítanak fel, esetleg a társasházi lakásuk nyílászáróit szeretnék lecserélni, azoknak megéri minél hamarabb megvenni az ablakokat, a szakemberek szerint ugyanis idén ezek újabb drágulására számíthatunk.

„Az előzetes becsléseink szerint idén akár 10 százalékkal is nőhet az ablakok ára” – állítja Peter Snopko, a nyílászárókat gyártó cégeket tömörítő szakmai szövetség, a SLOVENERGOokno titkára. Szerinte kivétel nélkül az összes ablaktípus ára megugorhat az elkövetkező időszakban, a szlovákiai gyártók ugyanis ugyanolyan kihívásokkal kénytelenek szembenézni, mint a külföldi versenytársaik. „Nőttek az alapanyagárak és a szállítási költségek is” – magyarázza a drágulás okait Snopko.

A szakmai szervezet felmérése szerint a tagcégeik 85 százaléka jelezte, hogy a szállítási költségek 8–10 százalékos növekedése miatt lesz kénytelen megemelni az árait. A megkérdezett társaságok csaknem mindegyike jelezte azonban, hogy ha a szállítási költségek nem is nőttek volna, az alapanyagok drágulását egész biztosan kénytelenek lesznek beépíteni az áraikba. „Az alumínium, a fa és a műanyag ára is 10–15 százalékkal ugrott meg az egy évvel korábbihoz képest” – tette hozzá Snopko, aki szerint a nyílászárókat gyártó cégek beszállítóinak a többsége jelezte, hogy ők is felviszik az áraikat. És ha ez még nem lenne elég, a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos pluszterhek további 2-3 százalékkal növelik a cégek kiadásait.

„Mindezt figyelembe véve, a gyártók nagy része a már említett 10 százalékos áremelést tartja a legelfogadhatóbb megoldásnak” – tette hozzá a SLOVENERGOokno titkára. Hogy mi mindenre kellene odafigyelniük az ablakokat vásárlóknak, arról a szakmai szövetség a honlapján tájékoztat.

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?