Szlovákia segítségét és az ukránok kitartását méltatta Čaputová Kijevben

Zuzana Čaputová Zelenszkij

Zuzana Čaputová köztársasági elnök megbeszélést folytatott pénteki kijevi búcsúlátogatása során Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel és Ruszlan Sztefancsukkal, az ukrán parlament elnökével – tájékoztatott erről az államfő a közösségi oldalán.

„Bajban ismerszik meg a barát – tartja a mondás, és az önzetlen segítségéért mondott köszönet megerősíti, hogy Ukrajna továbbra is barátjának tekinti Szlovákiát” – írta Čaputová.

Elmondta, hogy 2022. február 24-én beszélt telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, azon a napon, amikor Oroszország lerohanta Ukrajnát. „Nagy volt a bizonytalanság, egy dolog azonban biztos volt – az elnök tudta, hogy Ukrajnában, Kijevben van a helye” – mondta.

Szerinte Zelenszkij bátorsága nemcsak az ukránokat bátorította, hanem az egész szabad világot arra ösztönözte, hogy segítsen Ukrajnának védekezni az orosz agresszióval szemben.

„Ukrajna nem akar Moszkva vazallusa lenni, hanem szuverén és demokratikus államként, szabadon akar dönteni a jövőjéről” – hangsúlyozta Čaputová. Azt mondta, fontos, hogy az orosz invázió ne váljon hétköznapi dologgá, még akkor se, ha már több mint 800 napja tart.

Ukránok milliói szenvednek nap mint nap a lövöldözéstől, a bombázásoktól, és elképesztő az emberek szenvedése – mondta. „Még ma is láttuk a frissen becsapódó rakéták nyomait, itt, Kijevben” – mondta az elnök asszony, és hozzátette, ezt a hatalmas tragédiát a civilizált világnak kell megállítania, mégpedig úgy, hogy megállítja Oroszországot.

Végezetül úgy fogalmazott, büszke arra a segítségre, amit Szlovákia és az ország lakossága Ukrajnának nyújtott. „Menedéket adtunk a háború elől menekülő nőknek és gyerekeknek, humanitárius segélyeket nyújtottunk, és katonailag is támogattuk szomszédunkat. A két ország több területen is pragmatikus és gyakorlati együttműködést folytat” – mondta az államfő.

Kijevben tartózkodó küldöttség tagjai a Muníció Ukrajnának lakossági gyűjtés szervezői is. Az elnök asszony kiemelte a civil szektor tevékenységét, amely azt bizonyítja, hogy Ukrajnának igazi barátai vannak Szlovákiában.

„Örülök, hogy Zelenszkij elnök úr őszinte köszönetét ilyen módon tolmácsolhatom Szlovákiába” – írta. Köszönetet mondott az ukrán elnöknek a vele, csapatával, az ukrán kormánnyal és az összes ukrajnai partnerrel való együttműködésért és barátságért, és mindenkinek, akivel elnöksége öt éve alatt találkozott. Čaputová mandátuma június 15-én jár le.

„Ukrajna minden lakosának mielőbbi, de igazságos békét kívánok, mert csak egy ilyen béke hozhat valódi nyugalmat, nem pedig a tűzszünet. Nagyon nagyra értékelem a bátorságukat és állhatatosságukat, amellyel védik országukat és azokat az elveket, amelyekre biztonságunk épül” – zárta Zuzana Čaputová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?