Hétfőn már hivatalosan is ismerté vált, hogy mely három társaság pályázta meg a hazai GSM és UMTS hálózatok üzemeltetésére kiírt tendert. Januárban várhatóan már a harmadik szolgáltató kínálatából is válogathatunk. Melyik lesz ez, a Radiokomunikace, a Mobilkom vagy a Telefónica O2?
Szlovákia a harmadik mobilszolgáltatóra vár
Az osztrák Mobilkom a következő országokban van jelen: Ausztria, Horvátország, Bulgária, Liechtenstein, Szlovénia. 8,9 millió ügyfelével a második legerősebb pályázó.
A cseh Rádiokomunikace és a Penta társaság közösen adta be a pályázatot. E pályázó esetében azonban kétséges, nincs-e összeférhetetlenség, ugyanis a Rádiokomikace részvényesei között megtalálható a Deutsche Telekom, mely 100 százalékos tulajdona a hazai T-Mobile-nak. Bár az illetékesek tagadják, hogy fennáll az összeférhetetlenség, erre a napokban választ ad a távközlési hivatal.
Sokáig nagy esélyesként emlegették az angol Vodafone-t is, ám az végül nem pályázik a szlovák ügyfelek kegyeire. Szakemberek szerint ennek oka nehéz gazdasági helyzete, amely idén megnehezítette az operátor életét, így érthető, hogy nem fektet be újabb piacok meghódításába.
Szlovákiában tíz emberből már kilencnek van mobiltelefonja, azaz a harmadik szolgáltató csak alacsony áraival tud majd betörni a piacra. Szakértők szerint csak tőkeerős operátor tudja felvenni a versenyt a T-Mobile-lal, és az Orange-dzsal. Kedvező számára a számhordozhatóság, májustól ugyanis mindenki úgy válthat szolgáltatót, hogy nem változik telefonszáma, sőt előhívószáma sem. Az új szolgáltató csak akkor indul eséllyel a piacon, ha lényegesen alacsonyabb percdíjakat és olcsó készülékeket fog kínálni. Várhatóan átalakulnak a tarifacsomagok is, mivel az új szolgáltató csak akkor tudja elcsábítani az ügyfeleket, ha azoknak nem kell többet fizetniük, amikor T-Mobile-os vagy Orange-os ismerőseiket hívják.
Várhatóan az új szolgáltató új szolgáltatásokkal, akár az eddig megszokottnál merőben más tarifatáblázatokkal és hűségnyilatkozatokkal próbálja majd megszerezni a szlovák ügyfelek kegyeit. Ez pedig mind a T-Mobile-t, mind pedig az Orange-t arra kényszeríti, hogy még kedvezőbb ajánlatokkal bombázzák az ügyfeleket.
Nem kizárt, hogy a nagy versenyben csökken a hűségszerződés ideje. Eddig mindkét szolgáltatónál ez az idő 24 hónap, bizonyos szolgáltatások előfizetése esetén ez az idő 18 hónapra csökkenhet. Módosulhat a támogatott készülékek versenye is, szimbolikus összegért megjelenhetnek az olyan középkategóriás készülékek a piacon, mint Nokia 6230i. Pl. Nagy-Britanniában éppen az O2 volt az, amely ezt a készüléket egyéves hűségszerződés fejében ingyen kínálta. Vagy a közelmúltban azért fogyott annyi LG „csokitelefon”, mert azt ingyen kínálta az egyik szolgáltató.
A tarifatáblázatban is változások várhatóak, szinte biztosan olcsóbbak lesznek a percdíjak, és megjelenhetnek az előfizetett sms-ek is.
A környező országokkal összehasonlítva már csak a szlovák piacon van két mobilszolgáltató. Ez európai szemmel is kevés, a valódi konkurenciához legalább három operátor kell. Januártól már talán mi is három cég közül választhatjuk ki a legkedvezőbbet. A győztes nevét valószínűleg két héten belül teszik közzé, hogy annak legyen elegendő ideje a piacra lépés előkészítésére, mely januárra várható. Addig csak találgatni lehet, hogy ez mely cég lesz: a Rádiokomunikace, a Mobilkom vagy a Telefónica O2.
A PÁLYÁZÓK
Telefónica O2
Európában Spanyolországban, ĺrországban, Németországban
és Nagy Britanniában van jelen
A világon 18 országban üzemeltet hálózatot
Összesen 180 millió ügyfele van
Mobilkom Austria
A Telekom Austria leányvállalata
Ausztriában, Horvátországban, Szlovéniában, Bulgáriában
és Liechtensteinben van jelen
Összesen 8,9 millió ügyfele van
B Four – Rádiokomunikace és Penta
A cseh T-Mobile 39 százalékos tulajdonosa
40 éves tapasztalata van a távközlésben
4,5 millió ügyfele van (a cseh T-Mobile-nak)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.