Az új pozsonyi magyar nagykövetség méreteiben, elhelyezkedésében, kinézetében végre világosan visszaadja mindazt, amit mi a magyar-szlovák együttműködés fontosságáról gondolunk – mondja Szijjártó Péter magyar külügyminiszter. Azt ígéri, lassan megnyitják a kényes kérdéseket is.
Szijjártó: megnyithatunk néhány kényes témát
Szijjártó ma adta át az új, magyar integrált külképviseleti épületet Pozsony belvárosában, az elnöki palotától nem messze. Az új nagykövetség a magyar intézetnek, a konzulátusnak és a gazdasági képviseletnek is helyet ad.
Nagy a barátság
A magyar külügyminiszter Pozsonyban többször hangsúlyozta, mennyire jó, szoros és baráti a magyar-szlovák viszony. „A kapcsolatok sosem voltak olyan kiegyensúlyozottak, mint most“ – jelentette ki, hozzátéve, a gazdasági, energetikai és határon átnyúló együttműködés eredményes, a kétoldalú kereskedelmi forgalom eléri a 10 milliárd eurót, amivel Szlovákia Magyarország harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere. „A mondatnak azonban van egy másik fele is. Még nagyon sokat kell dolgoznunk azért, hogy a napirenden lévő érzékeny kérdések tekintetében is olyan eredményt érjünk el, mely megelégedésre ad okot“ – mondta a nagykövetségi átadó után, az MKP székházában tartott sajtótájékoztatóján. A kényes témákhoz szerinte épp a jó kapcsolatok miatt lehet hozzányúlni. „Előbb a könnyebbeket, aztán a bonyolultabbakat zárhatjuk le“ – mondta a miniszter, ám azt nem pontosította, mely ügyek tartoznak az előbbi és utóbbi kategóriába.
Kinek a sikere?
Kérdésünkre, hogyan állnak a tárgyalások az egyes lezáratlan ügyekben, napirenden van-e például a kettős állampolgárság kérdése, vagy a tíz évvel ezelőtti dunaszerdahelyi szurkolóverés sokszor tematizált ügye, Szijjártó azt mondta: előrelépések történtek, ennek eltagadása olyan inkorrekt lenne, mintha azt mondanánk, minden meg van oldva. Előrelépésnek a kétnyelvű vasúti táblákat, a kisiskolák megmentését, illetve a nemzetiségi iskolák magasabb normatív támogatását nevezte, és említést tett a nyelvhasználat kiterjesztéséről a polgári peres eljárásokban.
„Respektálni kell, hogy az MKP-nak nélkülözhetetlen szerepe volt abban, hogy mindezt el tudtuk érni a felvidéki magyarság érdekében“ – mondta Szijjártó. Az általa említett előrelépéseket egyébként a Híd hosszú távon saját sikereként, és kormányszerepének eredményeiként kommunikálja. A magyar külügyminiszter azonban a Híd szerepéről nem ejtett szót válaszában. A magyar kormány a Híddal nem ápol hivatalos partneri viszonyt a szlovákiai magyarság kérdéseivel kapcsolatban, mivel nem tartja etnikai pártnak Bugár Béláékat.
Kényes ügyek
Szijjártó szerint más ügyekben nincs előrelépés, ilyen a kettős állampolgárság kérdése is. „Ha a szlovákokkal való sikertörténeteinket hasonló ütemben tudjuk építeni, mint eddig, akkor remélhetőleg rövid időn belül eljön az az alkalom, mikor már a megoldás reális reményével tudjuk napirendre tűzni az ügyet“ – mondta. Elmondása szerint a magyar kormány nem felejtette el a kettős állampolgárság kérdését, ám jó időzítésre van szükség ahhoz, hogy „ne eddigi eredményeket romboljunk le, hanem jövőbeli újabb sikertörténeteket tudjunk építeni“.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.