Közélet

Szijjártó: Készen állunk a Szövetséggel való együttműködésre (VIDEÓ)

Pozsony | Szijjártó Péter (Fidesz) magyar külügyminiszterrel találkoztak ma délelőtt a Szövetség vezetői Pozsonyban, a magyar nagykövetségen. A tárcavezető szerint a magyar kormány készen áll az MKP, a Híd és az Összefogás egyesülésével létrejött Szövetséggel való együttműködésre.
author
Czímer Gábor

2021. október 5. 10:11

Szijjártó Péter
- Somogyi Tibor felvétele

"A magyar kormány készen áll arra, hogy szoros együttműködést tartson fent a Szövetséggel" - mondta. A három párt egyesülésével létrejött politikai szereplőt az egységes magyar felvidéki képviselet pártjának nevezte. A magyar külügyminiszter a budapesti kormány által nyújtott anyagi támogatást is megemlítette. Szijjártó szerint a Magyarországgal szomszédos államokkal való szoros együttműködés javíthatja a helyi magyarok helyzetét, így Szlovákia és Magyarország jó kapcsolata javítja a szlovákiai magyarok szituációját.

Forró Krisztián (MKP), a Szövetség elnöke, megköszönte a magyarországi támogatásokat és arról beszélt, szorosabbra kell fűzni a Magyarországhoz fűződő kapcsolatokat.

Sólymos László (Híd), a Szövetség Országos Tanácsának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a három párt egyesülésével létrejött Szövetségnek az együttműködésre kell épülnie, amely a helyi önkormányzatok szintjén is megvalósul. Kiemelte, ebből a szempontból a helyhatósági választások kulcsfontosságúak lesznek, egy jó programmal kell meggyőzniük a választókat. A szlovák pártokkal való viszonyt említve arról beszélt, ilyen parterek nélkül nem lehet megvalósítani Szövetség céljait.

a

Mózes Szabolcs (Összefogás) a Szövetség alelnöke a magyar-szlovák kapcsolatok jó színvonala mellett arra is rámutatott, a szlovák kormányzat, pontosabban a külügyminisztérium olyan lépéseket tett, amelyek nem kedveznek a hazai magyaroknak. Erre példaként azt említette, hogy a szlovák kabinet a közelmúltban csatlakozott a Minority SafePack elleni perhez. Mindezt annak ellenére, hogy a nemzetiségi kisebbségek védelmét célzó csomaghoz több tízezer szlovák állampolgár adta az aláírását. Mózes ugyanilyen esetként említette még azt, amikor a szlovák külügy diplomáciai jegyzéket küldött Budapestnek a magyar házelnök, Kövér László (Fidesz) somorjai beszéde miatt.

A magyar külügyminiszter és a Szövetség vezetőinek találkozója utánra összehívott sajtótájékoztatón az újságírók nem tehették fel kérdéseiket. Így a magyar nagykövetségen tartott sajtóeseményen nem volt alkalmunk megkérdezni, hogy a Fidesz stratégiai partnerének tekinti-e a Szövetséget úgy, hiszen az MKP-val ilyen partneri viszony van köztük.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
parlika

Kezdetét veszi az év utolsó, legfontosabb parlamenti ülése

A NATO elítéli az ukrán határ menti orosz csapaterősítést

Katonai járművek fognak mozogni az országban

Munkára kész az új polgármester és az új testület (A szerző felvétele)

Új fejezet kezdődik Nagymegyer történetében (FOTÓK)

tuzeset k

VIDEÓ: Kigyulladt egy autóbusz Pozsonyban

A kénes víz erősíti az immunrendszert, míg a sós fürdő nyugtató és különösen pihentető hatású

Termálfürdők: a víz gyógyító ereje

f

KVÍZ: Mérd fel a tudásod ezzel a 8 kérdéssel!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.