Pozsony. Tanúk kihallgatásával folytatódott tegnap az MKP egykori oktatásügyi miniszterének, Szigeti Lászlónak a pere a Pozsonyi III. Járásbíróságon.
Szigeti a vádról: emberi mulasztás történt
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14405735065202_25.jpeg.webp?itok=iKs87GH2)
Pozsony. Tanúk kihallgatásával folytatódott tegnap az MKP egykori oktatásügyi miniszterének, Szigeti Lászlónak a pere a Pozsonyi III. Járásbíróságon. A taláros testület nyolc hivatalnokot hallgatott ki, akik abban az időben dolgoztak a minisztériumnál, amikor Szigeti állt a tárca élén.
A bíróság egyik tanútól sem tudott meg új információkat, többségük azt állította, hogy munkaköri leírásukban nem szerepelt a posta átvétele, dokumentumok nyilvántartása. Az a hivatalnok, aki a posta átvételéért volt felelős, pedig kijelentette: nem emlékszik arra, hogy keze ügyébe került volna Nemesócsa támogatási kérelme.
Szigeti szerint egyszerű emberi mulasztás, hogy a község által iskolafelújításra elküldött kérvény nem került be a nyilvántartásba és hogy az illetékesek nem is emlékeznek rá. „Pontosan tíz évvel ezelőtt történt, naponta 20–30 kérvény került az asztalukra, lehetetlen, hogy erre bárki is emlékezzen” – mondta Szigeti azzal, hogy a kérvényt, miután megkapta, elolvasta és átadta a titkárnőnek, hogy jegyezze be a nyilvántartásba. „Én nem tehetek arról, hogy emberi mulasztás történt” – fűzte hozzá az exminiszter.
A hatóságok azzal vádolják Szigetit, hogy oktatási miniszterként 2006-ban 3,5 millió koronás (több mint 116 ezer euró) dotációt hagyott jóvá Nemesócsa községnek a helyi iskola tornatermének felújítására, holott tudta, hogy a kérvény nem felel meg a formai követelményeknek, s nem is iktatták a minisztériumban. A Markíza televízió később arról tájékoztatott, hogy a támogatást nem a tornaterem, hanem egy magáncég épületében levő terem felújítására használták fel. A község polgármestere is vádlott volt az ügyben, ám idén januárban meghalt.
A bíróság eredetileg elutasította a Szigeti ellen benyújtott vádemelési javaslatot, mondván: az ügy aktájának összeállítása során megsértették a gyanúsított védelemre való alapvető emberi jogát, s hogy a nyomozók több súlyos hibát is vétettek a nyomozás során. Az ügyészség ezt a határozatot megfellebbezte, majd a kerületi bíróság elrendelte a vádemelési javaslat újratárgyalását járási szinten, ekkor a javaslatot már elfogadták. (dp, SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.