Szétzúzhatták Szűcs Tibor koponyáját, holttestét Magyarországon ásták el

Vértócsa és töltényhüvely a ház előtt, szénné égett autó – 8 napja tűnt el a komáromfüssi Szűcs Tibor

Az egyik gyanúsítottat szombaton állították bíróság elé.

Mint arról korábban beszámoltunk, a csicsói Szűcs Tibor holttestét a múlt héten, május 18-án találták meg Magyarországon. A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) az ügy kapcsán három személy ellen indított eljárást, közülük az egyik, Kollár Erik szombat este állt a bazini Specializált Büntetőbíróság elé, hogy vizsgálati fogságba való helyezéséről döntsenek – számolt be a Startitup. A bírósági ítélet egyelőre nem ismert.

A szlovák rendőrség a magyar hatóságokkal együttműködve dolgozik a nyomozáson, melynek előzetes eredményei arra utalnak, hogy szándékos, előre eltervelt emberölés történhetett. 

Az ügyben illetéket vizsgálótiszt szerint Szűcs meggyilkolásával Kollár Eriket és Szalai Ladislavot gyanúsítják. Szalait Magyarországon vették őrizetbe, kiadatását kérvényezték. A gyanú szerint a gyilkosságban egy harmadik személy, a magyar állampolgárságú Sárközy Gergely is részt vehetett, őt azonban a rendőrségnek még nem sikerült kézre kerítenie.

Kristína Kosmályová, Kollár Erik jogi képviselője a portál megkeresésére úgy reagált, mivel az eljárás a kezdeti szakaszban tart, nem adhat bővebb tájékoztatást. Kollár a vallomástételt gyanúsítottként megtagadta.

Az üzletembert utoljára abban a komáromfüssi házban látták élve, amelyet a községben adott bérbe. Eltűnésének estéjén állítólag éppen azért jött, hogy behajtsa a bérlőktől a tartozás összegét. A helyszínen egy telefonhívást is intézett. A ház előtt egy töltényhüvelyt és egy vértócsát találtak.

(startitup.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?