Szerepcsere

Hajdú István regénye hangosfilm. A főszerepben: Első Személy. További szereplők: Második Személy, Öreg, Öregúr, Á., a lány, a nő. Valamint: taxis, pincér(nő), a portás, titkárnő, járókelők, emberek. Továbbá: az ĺró, A sorok írója, az „ĺró”, a Tisztelt Olvasó. Néhány elsuhanó alak, statiszták, a kamera előtt átsuhanó árnyéklények. Együtt sincsenek sokan, ráadásul az alakok, akár egy szakadozott celluloidon, olykor egybemosódnak. A filmet rendezte: az élet. A kamerát tartotta: Hajdú István.

A hadonászó emberek egyedül élnek, de keresik egymás társaságát. Összejárnak. Elszakadnak egymástól. Keresik a helyüket, keresik magukat. A kamera előtt viselkednek: látványosak és hangosak, gesztikulálnak, megszólalnak. Leülnek, felállnak, megérkeznek, elmennek. Jönnek és távoznak, várakoznak, eltűnnek és felbukkannak. Megszólítják egymást, megszólalnak, beszélgetnek, társalognak, eszmecserét folytatnak, diskurálnak, dumálnak, cseverésznek, maguknak beszélnek, magukban beszélnek, szónokolnak. Mosolyognak, ráncolják a homlokuk, lehunyják a szemük (kinyitják), hunyorognak, cigarettát (öngyújtót, csészét, poharat) keres a kezük, rágyújtanak (eloltják a cigarettát), beszippantják (kifújják) a cigarettafüstöt, megisszák a kávét (a felest, a bort), egymásra néznek, fintorognak, figyelik egymás mozdulatait, megérintik egymást.

Első Személy író. Családtörténetet ír, tárgyilagosan és szenvtelenül, tehát inkább kortörténetet, vélhetően egy polgári világ illúziójának szertefoszlásáról. Az írást lelki higiénéként gyakorolja, egyszersmind a maradandóság igényével. Entellektüel. Barátja, Második Személy ügynökséget vagy alapítványt vezet, tervezeteket vagy pályázatokat dolgoz ki. Társas lény, az utca, a nyüzsgés az éltető eleme. Bohém. Az Öreg a Hivatal embere, talán polgármester, köpönyegforgató, nevetséges percemberke. Az Öregúr csak beszélgetni akar. Az egyik lány (Á.) Első Személy barátnője, a másik (a nő) Másik Személyé. Minden szereplő meghallgatásra és megértésre vágyik, s bár vágyuk teljesül, az áhított feloldás elmarad. A helyszín Pozsony, felismerhető vagy jellegzetes külső és belső terekkel.

Hajdú István úgy tartja a filmfelvevő gépet, mint akinek semmi köze a lencse előterébe úszó képekhez s a mikrofon által rögzített hangokhoz. Hol mint Második Személy, látszólag tudomásul sem véve az élet történéseiről, cinikusan elfordítja tekintetét attól, amit látnia adatik, s réved magába, nagy élvezettel („úgy bámul a világba, mint akit az édes várakozás boldoggá tesz”, hogy aztán a regény végén elviselhetetlen fizikai-szellemi kínként szembesüljön saját pozíciójával: „Oly kevés a közös közte és a külvilág között, hogy attól már-már megnémul, és most már soha nem fogja megtudni, helyesen cselekedett-e vagy sem. …ami nincs előtte, az nem létezik.”), hol mint Első Személy, aki íróként a valóságrögzítő-modellező szerepet vállalja fel („Én kívülálló vagyok, és az is szeretnék maradni. A krónikás, ha úgy jobban tetszik, a kukkoló. Leselkedek és hallgatózom, és mindent feljegyzek, mint a szerzetesek, akiknek ez volt a kötelességük.”). Egy bizonyos ponton azonban rémülten tapasztalja, hogy a történet kicsúszik a kezéből. Megpróbálja utómunkával feliratozni a filmet („Az olvasók intelligensebb része már valószínűleg észrevette, hogy…”), ami fából vaskarika, szemfényvesztés, úgyhogy gyorsan abba is hagyja, még kipróbálja a némafilmekből és revüműsorokból ismert, képernyőre vetített vagy tábla-körbehordozással közvetített magyarázó szöveg technikáját („Itt újra engedtessék meg a sorok írójának, hogy közölje közlendőjét. A taxis nem véletlenül került be a képbe.”), de ez már a feltétel nélküli kapituláció.

Hajdú István addig titkolja szerepét saját művében, míg már alig van hozzá köze. A Hadonászó emberek előbb a történetet, aztán a cselekményt, majd a kompozíciót és a hangot (a nyelvet) is el- és átveszik tőle. A film szereplői egyre közelebb kerülnek kamerájához, leheletük elhomályosítja az objektívet, végül addig hadonásznak, míg kirúgják az állványt is a gép alól. A lencse ettől kezdve nem azt rögzíti, amire eredetileg beállították, sem a mikrofon. E két eszköz a szerző ellen fordul: „ott függ a feje felett, akár Damoklész kardja, amely bármely pillanatban elkaszálhatja a lábát.” A regény írója és címe a borítón felcserélődik.

Mégis úgy tűnik, a Hadonászó emberek eddig nem ismert írói lehetőségeket nyitott meg Hajdú István előtt. Új regényének több szakaszában sikerül magáévá tennie főhős írója, Első Személy helyzetét, s olyan „vájt fülű narrátorrá” lennie, „akinek látszólag semmi köze a cselekményben szereplő személyekhez, titkolt jelenlétére mégis következtetni lehet az önmaga alkímiája szerint kikevert végtermékből.”

Csanda Gábor