Szerdán szavazhat a parlament a belügyminiszter visszahívásáról

sss
Pozsony |

A Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter visszahívását célzó rendkívüli parlamenti ülés harmadik napján már az ellenzéki képviselők is szót kaptak, s érvelésükben kifejthették, miért kell távoznia a tárca éléről.

Tibor Gašpar (Smer) volt rendőrfőkapitány ugyan délelőtt kiállt a belügyminiszter mellett, a koalíció tagjai azonban ezúttal sokkal alacsonyabb érdeklődést mutattak a téma iránt. Az ebédszünet után úgy folytatódott az ülés, hogy egyetlen kormánytag sem tartózkodott a teremben, Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter és maga Šutaj Eštok is később csatlakozott a képviselőkhöz.

Maritna Holečková, a KDH frakcióvezetője beszédében kiemelte, a koalíció által ígért nyugalom nem jött el a parlamenti választás után, a káosz és a veszekedés tovább folytatódik, ráadásul Šutaj Eštok egy közintézmény ellen indított támadást. „A miniszter nem tisztelt meg minket a jelenlétével. Múlt héten nyilvánosan kijelentette, hogy találkozója van a Bejelentővédelmi Hivatal vezetőjével. Végül kiderült, hogy nem találkoztak, helyette büntetőfeljelentést tett a hivatal ellen. Azt kell mondanom, hogy ez csak újabb hazugság volt a részéről” – mondta Holečková. Hozzátette, a miniszter első lépései azt igazolják, soha nem lett volna szabad őt kinevezni a belügyi tárca élére.

Jaroslav Spišiak (Progresszív Szlovákia) volt rendőrfőkapitány beszédében megjegyezte, 3 napot kellett várnia, hogy előadhassa szakmai érveit Šutaj Eštok leváltásával kapcsolatban. Kijelentette, a belügyminiszternek azonnal le kellene mondania, ha erre nem kerül sor, akkor Robert Fico (Smer) kormányfőnek kell őt eltávolítani a funkcióból. „Felszólítom a koalíció képviselőit, ha az ellenzék bizottsági ülést hív össze, vegyenek részt a tárgyaláson, és tegyék lehetővé, hogy érdemi vitát folytathassunk” – tette hozzá. Az egykori rendőrfőnök úgy véli, a Hlas politikusa a hivatalba lépése óta szinte az összes rá vonatkozó pontban megszegte a kormány programját. „Talán ezért cselekedett ilyen gyorsan, még azelőtt, hogy a programnyilatkozatot a parlament elfogadta volna, hogy ne lehessen azzal érvelni, tettei ellentmondanak annak, amit jóváhagytak” – folytatta, majd hozzátette, Šutaj Eštok megfeledkezett arról, hogy már nemcsak ellenzéki politikus, hanem Szlovákia belügyminisztere. „Az összes polgár miniszterének kellene lennie, ahogy azt a programnyilatkozat is kimondja” – mondta arra utalva, a lakosság egy részét nyugtalanítják a tárcavezető lépései.

Ondrej Dostál (SaS) leszögezte, nem indítványozták volna a rendkívüli ülést, ha nem merült volna fel annak gyanúja, hogy Šutaj Eštok törvényt sértett a rendőrségben végzett tisztogatás során. Beszédében elutasította a miniszter érvelését, mely szerint a törvényből kifolyólag szolgálaton kívül kellett helyeznie a Bejelentővédelmi Hivatal védelmét élvező Čurilla-csoport nyomozóit, akik ellen büntetőeljárás folyik.

Grendel Gábor, a Szlovákia mozgalom politikusa felszólalásában élesen bírálta a koalíciót. „A nemzeti kisebbségek sem tartoznak a kormány prioritásai közé. Ha így lenne, nem bénította volna meg a kisebbségi kormánybiztosi hivatal működését” – jelentette ki arra utalva, a koalíció fő célja az, hogy segítséget nyújtson a „barátaiknak, akik ellen büntetőeljárás folyik”. Grendel szerint ehhez két dologra van szüksége: személyi cserékre, illetve a jogszabályok módosítására. „A rendőrök félreállítására és a büntetések enyhítésére” – magyarázta. Hangsúlyozta, Šutaj Eštok lépései olyannyira súlyosak, hogy nem is a parlamentnek, hanem magának Ficónak kellene őt visszahívni a posztjáról. „Az ellenzéknek nincs elegendő szavazata ahhoz, hogy leváltsa a minisztert, a kormányfőnek azonban joga van hozzá, és élnie kellene vele” – folytatta.

Mária Kolíková (SaS) kijelentette, a leginkább az zavarja, hogy Šutaj Eštok jogász, és visszaél végzettségével.

A koalíció minden jel szerint megtartja a belügyminisztert, a szavazásra várhatóan szerda délelőtt kerül sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?