Szerdán nem döntenek még a rendőrfőnök-választásról szóló javaslatról

saková lučanský
Pozsony |

A kormány mégsem fog szerdán tárgyalni az országos rendőrfőkapitány megválasztásával kapcsolatos javaslatról. Az indítvány ugyanis továbbra is sok vitát gerjeszt, és a szakértők sem értenek vele egyet. Ezt Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő közölte a tárgyalás előtt.

 

„Úgy tűnik, hogy a javaslat körül még sok vita van, és a szakértőktől is olyan hangokat hallunk, hogy a módosítás nem jó” – közölte Pellegrini. Komoly vita alakult ki az országos rendőrfőkapitány megbízatási idejéről. A javaslat szerint hét évig lenne funkciójában a rendőrfőnök.

A kormányfő szerint továbbra is érvényes, hogy 2019 januárjától fogják az új szabályok szerint választani az új rendőrfőnököt. Az év végéig még háromszor ül össze a parlament.

 

Kapcsolódó cikkünk

A javaslat szerint a rendőrfőnököt továbbra is a belügyminiszter nevezi ki, de ezt egy versenyvizsga előzi meg, és a jelöltnek a parlament védelmi bizottságának az ajánlására is szüksége van. Az országos rendőrfőkapitány kinevezésében tehát egyet kell értenie a vizsgabizottságnak, a védelmi bizottságnak és a belügyminiszternek. A változtatások a rendőrségi felügyelőséget is érintik.

A kormányfő szerint ugyanakkor az alkotmánybírók megválasztásával kapcsolatos javaslatot szerdán elfogadja a kormány.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?