Szeptemberig előzetesben

Kassa. Meghosszabbítják szeptember 27-éig Jozef Majský nagyvállalkozó előzetes letartóztatását. A hetek óta tartó jogi huzavona tehát azzal zárult, hogy a kerületi bíróság jóváhagyta az illetékes kerületi ügyész fellebbezését az Kassai I.

Kassa. Meghosszabbítják szeptember 27-éig Jozef Majský nagyvállalkozó előzetes letartóztatását. A hetek óta tartó jogi huzavona tehát azzal zárult, hogy a kerületi bíróság jóváhagyta az illetékes kerületi ügyész fellebbezését az Kassai I. Járásbíróság korábbi döntése ellen, s hatálytalanította azt a májusi határozatát, melyben az állt, hogy Majskýt szabadlábra helyezik. A csalással és bűnszövetkezet létrehozásával gyanúsított nagyvállalkozó esetében továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy külföldre szökik, ha elhagyhatná zárkáját. Korábban befolyásolni próbálta az ügyében megszólaló tanúkat is. A BMG Invest és a Horizont Slovakia pénzügyi szolgáltató csődbe juttatásával gyanúsított csoport további tagja, Dávid B. is vizsgálati fogságban van, illetve Patrik P. ellen kiadatási eljárás folyik Csehországban. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?