<p>Huszonhat elismert jogász és jogtudós után most hazai közéleti személyiségek is a mečiari amnesztiák eltörlésére szólítják fel a parlamenti képviselőket.</p>
Személyiségek az amnesztiák ellen
„A mečiari amnesztiák az államhatalommal való súlyos visszaélés megnyilvánulása, mellyel bűncselekmények kivizsgálását és az elkövetők megbüntetését akadályozták meg. Az amnesztiákkal porba tiporták az igazságszolgáltatást, a jogállamot, ahogyan az államhatalom küldetését és a polgárok védelmét is” – áll abban a felhívásban, melyhez lapzártánkig több mint 80 közéleti személyiség, egyetemi oktató, pszichológus, vállalkozó, rendező, színész, sportoló csatlakozott. Állítják, hogy az amnesztiák eltörlése a hazai demokrácia védelméért fontos, és azért is szükséges, hogy végre kiderüljön az igazság ifj. Michal Kováč elrablásáról és Robert Remiáš meggyilkolásáról. Arra is rámutatnak, hogy a lakosság elveszíti az államba és a demokráciába vetett bizalmát.
A mečiari amnesztiák eltörlése ismét terítéken van a parlamentben. Decemberben második olvasatba utalták a képviselők a javaslatot. A napokban hazai jogtudósok nyilatkozatban állították, hogy az amnesztiák törölhetők, sőt törölni kell ezeket, a Smer és az SNS azonban mégis ellenzi a javaslatot, és az Alkotmánybírósághoz (AB) kíván fordulni az ügyben. Nem kizárt, hogy az AB döntéséig elnapolják az alkotmánytörvény vitáját második olvasatban. (TASR, ie)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.