Szembemegy Ficóval a jelentés

Pozsony |

<p>A kormányban uralkodó skizofrén állapotokról tesz tanúbizonyságot a nemzeti kisebbségek helyzetéről szóló jelentés, amelyet a kormányhivatal a kisebbségi kormánybiztosi hivatallal együtt dolgozott ki, és amelyet ma tárgyalt a kormány.&nbsp;</p>

„A Szlovák Köztársaság történelmi-kulturális fejlődésének kontextusában hordozza a multietnicitás és a multikulturalitás dimenzióját” – áll a jelentés bevezetőjében. Robert Fico miniszterelnök néhány hete ugyanakkor egy nagy vihart kavart interjúban kifejtette, Szlovákia nem multikulturális. A jelentés alapvetően felsoroló jellegű, említés szintjén szerepel csak benne a kisebbségi jogok védelméről szóló, a 2016–2020 közötti időszakra kidolgozott akcióterv is, amelyet tavaly decemberben hagyott jóvá a kormány kisebbségi tanácsa. A dokumentum vázolja a kisebbségi kultúra támogatását és a kisebbségi oktatási rendszert, rámutatva az elmúlt év előrelépéseire, elhallgatva a hosszú távú problémákat. A kisebbségi nyelvhasználat terén a jelentés rámutat, hogy 2015-ben 71 szabálysértési bejelentés érkezett a hivatalba a kisebbségi nyelvtörvény megsértése ügyében. Ebből 68 eset ruszin községek helységnévtábláira vonatkozott, ahol hiányzott a ruszin felirat. 56 esetben a törvénysértő állapotot felszámolták, a többi esetben folytatódik a vizsgálat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?