Szélsőséges bűncselekmények miatt razziázik a NAKA

NAKA illusztráció

Kedden kora reggeltől Szlovákia több pontján is razziázik a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA). A "Bohócok" fedőnevű akció szélsőséges bűncselekményekkel van összefüggésben. A rendőrség erről a közösségi oldalán tájékoztatott kedden.

Az akció az egyik szomszédos országra is kiterjedt. Kilenc személyt előállítottak.

"A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze fogja felügyelni a vizsgálatot. Az aktuális rendőrségi intézkedésekkel kapcsolatban nem adunk bővebb tájékoztatást. Megerősíthetjük, hogy egy szélsőséges csoport nyolc tagja került őrizetbe" – reagált a TASR megkeresésére Jana Tökölyová, az ÚŠP szóvivője.

A letartóztatottak között van a "Krátky proces" nevű szélsőséges zenekar énekese és Rastislav R. színész is. Ezt több, a bűnüldöző szervekhez közeli forrás is megerősítette. A Markíza televízió információi szerint náci tematikájú gyűjteménydarabokat találtak náluk. Az őrizetesek között van állítólag Marek V., a Horkýže Slíže zenekar dobosa és menedzsere is.

Rastislav R. és a társa, Drahomír Č. ellen a múltban az Obluda pozsonyi (Bratislava) klubban történt 2008-as verekedéssel összefüggésben emeltek vádat. Ebben az ügyben garázdaság és az alapvető emberi jogok eltiprására irányuló mozgalmakkal való rokonszenv kinyilvánításának vétsége miatt indult ellenük büntetőeljárás. A Pozsonyi Kerületi Bíróság szenátusa 2014 júniusában felmentette őket a vád alól.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?