Szélsőjobboldali hangok a sajtóban

Pozsony |

<p>Együttműködik a magyarországi szélsőjobboldali sajtóval a hazai „nemzeti” írott és webes média – a szélsőjobbos gondolkodás megjelent a szlovákiai magyar sajtóban is.</p>

A felvidek.ma anyagokat vesz át a kuruc.info portáltól, a Szabad Újság jegyzetírója pedig egyben a karpatiharsona.info főmunkatársa is. Mindkét lap a magyar Szülőföld Alap támogatásában részesült.

A felvidek.ma legutóbb február 21-én Popély Gyula történésszel készült interjút vett át a kuruc.info-tól, megtartva annak bevezető szövegét, melyben „megszállt területnek” nevezi Párkányt, Popély Gyula jelenlegi lakhelyét. A többek által is neonácinak tartott portál, a kuruc.info tegnapelőtt azzal hallatott magáról, hogy magára vállalta az Országos Választási Bizottság honlapjának, a valasztas.hu-nak feltörését. A honlapon külön rovat foglalkozik „cigánybűnözéssel” és a „zsidóbűnözéssel”, a holokausztot tagadó cikkek sem mennek ritkaságszámba.

A Szabad Újság állandó jegyzetírója, Mihályi Molnár László a karpatiharsona.info honlap főmunkatársa, ahová a hetilapban megjelent írásaihoz képest sokkal szélsőségesebb hangú jegyzeteket ír. Legutóbb egyáltalán nem titkolta antiszemitizmusát, és Bajnai Gordon magyar miniszterelnök hétfői beszéde kapcsán írt cikkében tömeggyilkossággal vádolja a zsidókat. „… fajtestvéreinek egyre agresszívebb világméretű tömeggyilkos akcióit szeretné elleplezni, amit most már akárki ellen elkövetnek, csak azért mert nem zsidó, : embereket mészárolnak le, mérgeznek meg, sugároztatnak be, fertőznek meg vírusokkal a zsidó nép állítólagos felsőbbrendűségének védelme nevében” – írja Mihályi Molnár László a karpatiharsona.info honlapon. Mihályi Molnár a holokauszt megszervezésével is a zsidókat vádolja. „Már az sem kétséges, hogy Hitlert is támogatták fajtestvéreik legyilkoltatásában” – írja Mihályi Molnár. Bajnai azzal dühítette fel a bevallottan Jobbik-támogató Mihályi Molnárt, hogy felhívta a figyelmet a szélsőséges párt megerősödése okozta veszélyekre. „Ha itt van félnivaló, akkor az csupán az lehet, hogy ez a rohadék liberálbolsevista fajvédő cionista csürhe esetleg nem kotródik el végleg a magyar közéletből…” – üzente Mihályi Molnár a magyar kormányfőnek.

Sem a Szabad Újság, sem a felvidek.ma nem lát kivetnivalót abban, hogy szélsőséges magyarországi honlapokhoz kapcsolhatók. „Mihályi Molnár Lászlót a legjobb szlovákiai jegyzetírónak tartom” – mondta lapunknak Oriskó Norbert, a Szabad Újság megbízott főszerkesztője. Nem tervezi az együttműködés megszakítását Mihályi Molnárral azt követően sem, hogy elolvasta a szerző antiszemita jegyzetét. „A zsidókról is azt írja, hogy voltak szerencsétlenek és gazemberek is, én a sorok között nem éreztem, hogy Mihályi Molnár László elvakult antiszemita magatartást tanúsított volna” – mondta a jegyzetről Oriskó. Mihályi Molnár László egyébként több kötetes író, jelenleg a kassai ipariskola és kereskedelmi akadémia tanára.

N. Gyurkovits Róza, a felvidek.ma főszerkesztője nem kívánt reagálni arra, hogyan és miért került fel ez a kuruc.info számára készített interjú a felvidek.ma oldalra. A már többször betiltott magyar portáltól több cikket is átvettek az elmúlt hónapokban, de a portálon nincs közvetlen link a kuruc.info-ra. Viszont a Mihályi Molnár László jegyzetét megjelentető karpatiharsona.info-ra van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?