Száztizenhat év után mondunk búcsút a koronának

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

A korona története a 19. század végére nyúlik vissza, amikor a világot sújtó ezüstválság miatt új pénznem bevezetését tervezték a közös monarchiában. A század végéig az osztrák–magyar fizetőeszközök – akárcsak a világ többi pénzneme – ezüstalapúak voltak, ám mivel a nagyarányú ezüsttermelés miatt csökkent a fém értéke, egyre több államban váltottak aranyalapú fizetőeszközre.

1891-ben Wekerle Sándor pénzügyminiszter terjesztette elő az aranyvaluta bevezetésének javaslatát. Ennek két fő vonása az ezüstalapról aranyalapra való áttérés és az állam fedezetlen pénzkibocsátásának megszüntetése volt. 1892-ben törvény született az új, aranyalapú pénznem bevezetéséről, de csak 1900. január 1-jétől lett kötelező a koronában való számítás. A korona az 1750 óta használatban lévő ezüstalapú forintot váltotta fel. 1918 novemberében, a Monarchia első világháborút követő felbomlásával megindult az utódállamok önálló pénzkibocsátása, mely az osztrák–magyar korona forgalmának visszaszorulásához, majd megszűnéséhez vezetett. Egy korona 100 fillérre oszlott.

Megbélyegzett pénzek

Az első világháború után az utódállamok fokozatosan bevezették saját pénznemüket, a csehszlovák vezetés a korona név megtartása mellett döntött. Hasonlóan döntött az osztrák és a magyar vezetés is, ám ezekben az országokban a gyorsuló infláció miatt a 20-as években megváltak a koronától. Előbbiben a schilling, utóbbiban a pengő váltotta fel az eredeti fizetőeszközt. 1919-től Csehszlovákiában a felülbélyegzés által megkülönböztetett osztrák–magyar koronák voltak használatban, a saját pénzek nyomását a „megbélyegzett” bankjegyek nagyarányú hamisítása gyorsította meg. A korona a két világháború között nem értéktelenedett el, a nagy világgazdasági válságot is túlélte. Ugyanígy túlélte az 1939-es impériumváltást is: az önálló, Tiso-féle Szlovákia pénzneme a szlovák korona lett, a Cseh–Morva Protektorátus néven a Harmadik Birodalomba olvadó területeken pedig a protektorátusi koronák voltak használatosak. 1938 novemberében Dél-Szlovákia magyarlakta vidékeinek nagy részét visszacsatolták Magyarországhoz, itt a háború végéig és az újabb országhatár-változásig – hét évig – a pengő váltotta fel a koronát. A pénzváltás hátrányosan érintette a visszacsatolt területen élőket, ugyanis az átváltási árfolyam a korona–pengő piaci árfolyama alatt volt. Nem ez volt viszont az utolsó eset, amikor a lakosság a pénzváltással pórul járt. Az 1945-ig használt papírpénzeken több nyelven is fel volt tüntetve a bankók értéke – így volt ez az osztrák–magyar és az első csehszlovák koronákon, valamint a két világháború között a pengőkön is. 1945 ebben is fordulópontot jelentett.

Pengő után újra korona

1945 után Dél-Szlovákiába is visszatért a korona, melytől az 1948 februárjában hatalomra kerülő kommunisták sem váltak meg. A vörös puccs után a Csehszlovák Kommunista Pártnak az országban található kettősség hatásaival kellett megbirkóznia: az állandó piac biztosítani tudta az alapélelmiszer-ellátást, viszont a szabad piacon a termékek ára nyolcszor magasabb, de a minőségük is sokkal jobb volt. A kommunista vezetés az egyre nagyobb forráshiányt pénzreformmal kívánta megoldani. 1953. június 1-jén pénzváltásra került sor az országban, az új bankjegyeket a Szovjetunióban nyomtatták. A változtatást nagyon gyorsan előkészítették, és titkos volt az utolsó pillanatig, néhány információ azonban kiszivárgott, pánikot keltve ezzel az emberek között. A reform előtti utolsó napon Csehszlovákia akkori államfője, Antonín Zápotocký beszédet tartott, s szigorúan elutasított minden lehetséges pénzreformot, ezzel elcsendesítve a polgárokat. Tudta, hogy hazudik, mert másnap megkezdődött a pénzváltás. A következő napon azok a lakosok, akik nem kerültek rá a „kapitalista személyek” listájára, június 1-je és 6-a között kicserélhették pénzüket 300 új koronáig (5 régi ért 1 új koronát). 300 korona felett az átváltási árfolyam 50:1 volt. A „reformra” így azok fizettek rá a legjobban, akik vagyonuk nagy részét készpénzben tartották. Minden biztosítási értékpapír, államkötvény és egyéb kereskedelmi papír elvesztette értékét. A lakosok nagy részének gazdasági helyzete megromlott a pénzváltást követően, az ország több nagyvárosában tüntetésekre és petíciók írására is sor került. A pénzreformmal a kommunista vezetéshez közel állók jártak a legjobban, akik idejében megváltak készpénzben tartott vagyonuktól.

Az 50-es, 60-as években atipikus bankjegyeket is kiadtak: többek között három- és huszonötkoronás papírpénzeket. Az egyik leghosszabb ideig forgalomban lévő papírpénz a zöld színű százkoronás volt, melyet 1961 és 1993 között használtunk. A 80-as évek második felében új bankjegyszériát nyomtatott a nemzeti bank, ám mivel az 1989 októberében bevezetett új százkoronáson Klement Gottwald arcképe volt, az új bankót pár hónappal a bársonyos forradalom győzelme után bevonták, s a következő években ismét a kohászt és a gabonakévés fejőnőt ábrázoló, 1961-es százkoronás volt használatban.

Cseh és szlovák korona

A csehszlovák korona 1993. január elsején átadta helyét a két utódállam pénzének. Amint az várható volt, a szlovák korona heteken belül számottevően vesztett értékéből a cseh fizetőeszközzel szemben. A váltást követő hónapokban ismét felbélyegzett papírpénzek voltak használatban.

A legnagyobb címletű csehszlovák bankjegy a 80-as évek végéig az 500-as volt, ezt követően a Bedřich Smetana zeneszerző arcképével díszített kék ezres lett a legmagasabb értékű. 1993 után mindkét utódállamban az ötezres lett a legmagasabb címletű bankó. 16 évnyi monetáris függetlenség után Szlovákia 2009. január elsejétől megválik a koronától, melyet a közös, tíz évvel ezelőtt életre hívott európai fizetőeszköz vált fel. (-MSz)