Száznál többen: szent időben, szent helyen

Egy ünnepélyes esemény meghívóján állt a címben szereplő mondat. Egy szépen kidolgozott, nyomdában készült papíron, melyet nem dugtak be kapualjak alá és postaládákba, nem érkezett a házakhoz a papírhulladékot gyarapítani. Jobbára csak a helyszínen lehetett hozzájutni és értesülni arról, hogy Pilisszántón a „Pilis keresztjénél” a téli napfordulót kissé megelőzve, december 21. helyett 19-én zászlószentelést tartanak. Nem egy pillanatra, de tán többre is érdemes körülnézni és gondolatot vetni, mi vezérelt száznál is több embert ide hajnali hat órára, miért állják körül együtt a tüzet, mit várnak, mi indította a szervezőket, hogy szentelt zászlót vonjanak a Pilisre. Miért szent az idő és miért a hely.

Napot látni jöttünk, éledő fényre várunk Ziribár dűlőjének magaslata fölött. Pilisszántón, mint falvainkban szokás, a domboknak és a természet forgácsolta dűlőknek nevei vannak, utalva a tájegységre, egyértelművé téve a szokásokat, hagyományokat. A Ziribár elnevezés viszont nem szolgált ilyesfajta magyarázattal. A szó jelentését kutatva jutott el Szőnyi József, Pilisszántó polgármestere Badinyi-Jós Ferenc sumerológus megfejtéséhez. A Ziribár sumér eredetű szó, jelentése ébredő, éltető fény, újjászületés. S valóban, a decemberi napfordulón, az újjászületés napján a „Pilis Keresztje” alatt állva pontosan a dűlő fölött kel fel a Nap, érkezik bolygónkra a fény.

Tavaly december 20-án állították és szentelték fel a falu határában, a Pilis hegyének sziklafalánál a „Pilis keresztjét”. Tölgyfából készült, tizenkét méter magas felkiáltójel a Pilis bejáratánál. Hargitáról érkezett, egy erdélyi vállalkozó adományozta a falunak, hogy hófehér méltóságával a magasba nyúlva értesítse az arra járót, hogy az itt élők szívében, a környező hegyek és települések rejtelmeiben a hit és a tisztelet számít vezérelvnek.

Egy évvel később, most újra emberek gyűlnek a keresztnél a decemberi hajnalon. A Hármas-barlang egykori helyén, ahol Boldog Özséb, az első magyar szerzetesrend, a pálos rend alapítója tartózkodott. A hegyek púpjai megrázták magukat, a világ újra összeállt. Fényes bolygó tolt maga előtt világosságot, s Ziribár dombja felől megszületett a fény. A sumér–mag-har himnusz éneklésével köszöntötték az újjászületést. Az ország távoli pontjairól, de még Ausztráliából is érkező résztvevőket Gőgh Gábor, a zászló adományozója üdvözölte, majd átnyújtása után Pilisszántó plébánosa, Árva Vince atya felszentelte a zászlót. A katonai tiszteletadás mellett zajló ünnepségen a szolnoki Magyar Királyi Testőr-lövész Zászlóalj Hagyományőrző Egyesületének katonái vitték a zászlót végleges helyére.

Az ünnepi zászlószentelést a Hagyaték Őrzői Művészeti Alapítvány, Csabai János színművész, Kozsdi Tamás író, Gőgh Gábor, valamint Szőnyi József szervezték.

A zászlót Gőgh Gábor és családja hagyományteremtő szándékkal adományozták Pilisszántónak, hogy a jövőben minden napfordulón zászlót avassanak majd a Pilis falvaiban. Az első zászlószentelésnél nagyobb nyilvánossággal, március 21-én Pilisszentkereszten több ezer embert várnak.

Szőnyi József a zászló felvonása előtt szólt a vendégekhez:

„A Pilis-hegységnek több mint ezer esztendeje folyamatosan két fontos ősi lakója van: a hit és a hazaszeretet. Északról Visegrád bástyái, nyugatról Esztergom vára, délről a névadó Pilis természetes hegyvonulata és a „Pilis Keresztje” védi otthonunkat. Most zászlót helyezünk el a szikla tetejére. Két angyal őrizte címerében a Kárpát-medence jelképei díszlenek egy csokorban testvéri közösségben, a Szent Korona ölelésében úgy, mint itt a Pilis-medencében a tótok, szerbek, svábok élnek évszázadok óta együtt, egymást tisztelve.

Szép ez a zászló, de most még csak színes selyem és tartórúd. A felvonása közben közösen énekelt Himnusz hangjaival lelket lehelünk belé, s ettől kezdve a zászló maga lesz a hazaszeretet.”