SZALON-VISSZHANG

Tisztelt Szerkesztőség!

Május 2-án az Új Szó Szalon melléklete Banyák úr szerint az igazság – avagy ne fogjon senki könnyelműen… címmel beszélgetést közölt velem. Szerzője, Lőrincz Adrián azonban többször pontatlanul idézte a szavaimat, ezt szeretném helyreigazítani.

1. „A Csallóközben élők büszke romák – nem állnak ki konzervatóriumi végzettséggel valamelyik nyugat-európai város utcájára zenélni, mint a keletiek.” A mondat nem így hangzott el. De nem is arról van szó, hogy a csallóközi romákban van büszkeség, a keletiekben viszont nincs, hanem arról, hogy a konzervatóriumi vagy ennél is magasabb végzettségű csallóközi roma muzsikusok igyekeznek a képzettségüknek megfelelő helyen és szinten érvényesíteni sokéves tanulással szerzett zenei tudásukat. Az utca nem ilyen hely.

2. „Aztán pályázatokat írtunk, majd a befolyt összegből tíz, más-más városokban – például Budapesten, Győrben, Pozsonyban és Bécsben – konzervatóriumi tanulmányaikat végző roma gyerekeket támogattunk.” Nem pályázatokból befolyt összegekből támogatjuk a dunaszerdahelyi tehetséges roma fiatalok zenei tanulmányait, hanem a dunaszerdahelyi önkormányzat külön erre a célra évente adott támogatásából. Fontosnak tartom ennek hangsúlyozását, mert kevés olyan település van ma Szlovákiában, amely ilyen célra jelentős összeget áldozna. Az érdemből semmit sem von le, hogy az önkormányzat a dunaszerdahelyi Roma Muzsikusok Polgári Társulása megkeresésére szavazta meg a támogatást.

3. „…a tévével meg jó múltkor úgy jártunk, hogy meghívtak bennünket zenélni egy élő adásba. Ismerem a dörgést: reggel fél kilencre lent kell lenni Budapesten, kilenckor a hangmérnök beállítja a hangosítást, aztán megy minden, mint a karikacsapás. Nos, előtte még felhívtam a műsor egyik szerkesztőjét, fene se tudta, hogy ennyire fiatal, büszke erő. Azt mondja: minek téblábolnának itt reggeltől, különben sem a hangversenyteremben játszanak, s hangpróba sem lesz. Teljesen elvette a kedvem, de nem szóltam én semmit, hanem fél kilenckor már ott sorakoztunk a bandámmal, ahogy illik. Jött a hangmérnök: »Á, Banyák úr, pontos, mint mindig! Hordják csak be a hangszereket, beállítjuk a hangot.« Mondom: pardon, itt valami tévedés lesz, mire nagyot nézett, aztán beálltunk. Amikor az énekesnőnk is megszólalt, a többi stúdióból, irodából összetódult a nép, mert olyat ők évek óta nem hallottak.” A történetből kimaradt a lényeg. A szerkesztőt nem én hívtam fel, hanem ő hívott fel engem. Mint később kiderült, az volt a célja, hogy ne legyünk időben, felkészülten a stúdióban, és így ne kerülhessünk adásba. Egy szlovákiai magyar nótaénekesnő ugyanis bosszúból, hogy nem hívtuk őt énekelni, elhíresztelte a Duna TV-ben, hogy pocsékul játszunk. A próba után nem azért jöttek oda hozzánk az emberek, „mert olyat ők évek óta nem hallottak”, hisz Budapesten egész sor elsőrangú cigányzenekar van, hanem azért, mert a rosszmájú beharangozás után kellemesen meglepte őket az, amit hallottak.

S végül még egy lényeges dolog. Cáfolom a Szalon egyik korábbi írásának (Sírunk vagy bazseválunk, 2008. október 18.) azt a megállapítását, hogy a dunaszerdahelyi Bihari-nap nem elég magas színvonalú, hisz a rendezvényen a szakma legkiválóbb hazai és magyarországi művelői szerepelnek. Ugyanez az írás a sajógömöri Czinka Panna-prímásversenyt azért bírálja, mert ott a Monti csárdás kötelező szám. Czinka Pannának nem maradt fenn egyetlen hiteles műve sem, a Monti csárdás viszont technikailag kiválóan alkalmas arra, hogy sokoldalúan bemutassa a játékos képességeit. Aki ezt kifogásolja, szerintem nem jártas a műfajban.

Tisztelettel

Banyák István prímás, a Dunaszerdahelyi Roma Muzsikusok Polgári Társulásának elnöke