Szájmaszkban alakult meg az új parlament

A parlament alakuló ülése
Pozsony |

A törvényhozás alakuló ülésén ma letetették esküjüket a február 29-én megválasztott képviselők. A koronavírus-járvány miatt az esemény rendkívül szigorú higiéniai feltételek mellett zajlott.

A képviselők az esküt a járvány ellenére az Alkotmányra helyezett kézzel tették le. A kezüket azonban közvetlenül előtte fertőtleníteniük kellett. Az ülést először még Andrej Danko, a választás során a parlamentből kiesett SNS elnöke, a most lezárult törvényhozási ciklus házelnöke vezette. Az új képviselők az esküjük után kezet fogtak vele. Danko és az új honatyák közül sokan gumikesztyűt viseltek. Az SNS elnöke a parlamentből való távozásakor megköszönte a törvényhozás leköszönő alelnökeinek és a képviselőknek a munkát. „A demokráciának az a varázsa, hogy az ellenzék, amely saját megoldásokkal áll elő, lehetőséget kap. Minket négy év múlva értékeljenek, amikor már lesz összehasonlítási alapjuk” – mondta Danko, újságírói kérdésekre azonban nem válaszolt.

Kollár a házelnök
A pénteki ülésen, amelyet részben a parlamentből távozó Híd korábbi elnöke, a törvényhozás leköszönő alelnöke, Bugár Béla vezetett, megválasztották az új házelnököt. Ezt a tisztséget, amely egyben Szlovákia három legfőbb közjogi méltósága közül az egyik, Boris Kollár, a Sme rodina elnöke töltheti be. Ő 106 szavazatot kapott, egyedül a Smer frakciója nem támogatta őt. Robert Fico, a Smer elnöke szerint Kollár biztonsági kockázatot jelent. Az új házelnök pénteken átvette az ülés vezetését, a székfoglaló beszédében a koronavírus-járvány elleni harcról és a kormányzás módjának megváltoztatásáról beszélt, de arról is szólt, hogy a járvány miatti rendkívüli helyzetben a koalíciónak és az ellenzéknek együtt kell működnie. Később megköszönte Peter Pellegrini (Smer) kormányának a járvány megfékezésére tett erőfeszítéseit.

Grendel és Šeliga az alelnök
Délután a parlament négy alelnökéből kettőt választottak meg. Az egyik a választáson győztes OĽaNO listáján a parlamentbe jutott Grendel Gábor, aki az Igor Matovič vezette párt listáján induló Nova formáció képviselője. A parlament másik alelnöke Juraj Šeliga (Za ľudí) lett, aki a Kuciak-gyilkosság utáni tüntetések egyik szervezőjeként lett ismert. Grendel 108, Šeliga 88 voksot kapott. Az utóbbi szerint a titkos szavazás során a Smer és a szélsőjobboldali ĽSNS képviselői nem támogatták őt. 

A másik két alelnökről, köztük minden valószínűség szerint Peter Pellegrini (Smer) leköszönő miniszterelnökről és Milan Laurenčík (SaS) képviselőről, a parlament következő ülésén döntenek. Erre kedden kerül sor. Ezen a napon vehetik át parlamenti mandátumukat azok a távozó smeres miniszterek is, akiket parlamenti képviselővé választottak és maga Pellegrini is, aki addigra távozik a kormányfői tisztségből. 

Az újságírók kint maradtak
A pénteki ülés azért is különleges volt, mivel az újságírók nem léphettek be a parlament épületébe. Csak az alkalmazottakat, a megválasztott képviselőket és az Alkotmány értelmében nélkülözhetetlen személyeket engedték be.

Blahának stop
A törvényhozásban pénteken megválasztották az egyes parlamenti szakbizottságok vezetőit is. Ľuboš Blahát, a Smer listáján mandátumot szerzett, de párton kívüli, szélsőséges, magát baloldalinak nevező politikust azonban nem választották meg a parlament ember- és kisebbségjogi bizottságának elnökévé. 
A testület elnökének jelölési jogát az új kormánykoalíció átengedte az ellenzéknek, így a Smer Blahát javasolta a tisztségre. A titkos szavazás során Blaha csak 55 voksot kapott. 
A koalíciós képviselők még a szavazás előtt úgy nyilatkoztak, nem fogják támogatni, hogy a törvényhozás emberjogi bizottságának vezetője Blaha legyen. A választáson nyertes OĽaNO vezetője, Igor Matovič elmondta, problémát lát abban, hogy az elnyomó kommunista rezsimet éltető Blahára szavazzanak. A koalíciós SaS elnöke, Richard Sulík keményebben fogalmazott: „Luboš Blahát el kell szigetelni a társadalomban, ő egy koronavírus” – mondta.

A koalíciós képviselők napközben arról beszéltek, Ficónak, illetve a szélsőjobboldali ĽSNS képviselőinek sem hagyják jóvá a bizottsági elnökségét. Arról, hogy a szélsőjobboldali ĽSNS képviselőit beszavazzák-e az egyes bizottságok vezetésébe, Matovič úgy nyilatkozott, szabad kezet ad a parlamenti frakciója tagjainak. Hozzátette, 
ő biztosan nem szavaz az ĽSNS jelöltjeire. 
A szavazás során Erik Tomáš (Smer) lett a polgári titkosszolgálatokat ellenőrző bizottság vezetője, Martin Beluskýt (ĽSNS) pedig a Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBÚ) ellenőrző parlamenti testület élére választották meg.

Marian Kotlebát (ĽSNS) viszont nem szavazták meg a katonai titkosszolgálatokat ellenőrző bizottság elnökévé. Juraj Blanár (Smer) a külügyi bizottságot vezeti majd. A kulturális bizottság elnöke Kristián Čekovský (OĽaNO), a mandátumvizsgáló bizottság vezetője Anna Andrejuvová (OĽaNO) lesz. Az európai ügyeként felelős bizottságot Tomáš Valášek (Za ľudí), az alkotmányjogi bizottságot Milan Vetrák (OĽaNO), a pénzügyi bizottságot Marián Viskupič (SaS), a gazdasági bizottságot Peter Kremský (OĽaNO), a mezőgazdasági bizottságot Jaroslav Karahuta (Sme rodina), a közigazgatási és régiófejlesztési bizottságot Jozef Lukáč (Sme rodina), a szociális ügyekért felelős bizottságot Jana Žitňanská (Za ľudí), az egészségügyi bizottságot Jana Cigániková (SaS), a védelmi bizottságot Juraj Krúpa (OĽaNO), az oktatási bizottságot Richard Vašečka (OĽaNO) vezeti. Az üresen maradt bizottsági elnöki helyeket a következő parlamenti ülésen, kedden választják meg.

Karantén és szexbotrány
A pénteki alakuló ülésen két újonnan választott képviselő nem tudott részt venni. Mária Šofranko (OĽaNO) hosszan tartó egészségügyi gondjai miatt igazoltan távol maradt, Andrej Stančík (OĽaNO) pedig, miután külföldről hazatért, kötelező 14 napos karanténban van. A Za ľudí vezetője, Andrej Kiska nem vette át a mandátumát, helyette Tomáš Lehotský ül a parlamentben. Lucia Ďuriš Nicholsonová jelenlegi EP-képviselőt és Juraj Droba Pozsony megyei elnököt (mindketten SaS) is megválasztották, de ők megtartják az eredeti tisztségüket, így helyettük Jarmila Halgašová és Karol Galek kap mandátumot. A parlamenti helyéről ugyancsak lemondott ĽSNS-es Danica Mikovčáková, aki pornóbotrányba keveredett. Helyette az ĽSNS jelöltlistájáról Miroslav Suja kap mandátumot.

Pünkösdi képviselőség
A jelenlegi smeres minisztereket és Peter Pellegrini (Smer) miniszterelnököt is a parlamentbe választották. Ők azonban a pénteki ülésen nem tudták átvenni a mandátumukat, mivel még a kabinet tagjai. Helyettük a Smer listájáról ideiglenesen néhány jelölt lényegében egy parlamenti ülés erejéig kap mandátumot. A Pellegrini-kormány ma adja át a hatalmat a Matovič-kormánynak, a leköszönő kormányfő és miniszterei így kedden megkaphatják parlamenti helyüket.

Pellegrini Zuzana Čaputová államfőnek a parlament alakuló ülése után adja vissza kormányfői megbízását. A köztársasági elnök szombaton délután nevezi ki az új kormányt. Pellegrini pedig ugyancsak szombaton délután adja át a hatalmat Matovičnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?