Szabadnappal jutalmazná az SaS a választókat

Pozsony |

<div>Aki élne szavazati jogával, szabadnapot kapna, cserébe eltörölnék a munkaszünetet az Alkotmány napján (szeptember 1.).</div>

Az SaS 18 javaslattal javítaná a választási rendszert, melyek három elvre épülnek. Az első, hogy az egyéni választásnál az abszolút többség, kollektív választás esetében viszont a relatív többség dönt. A második elv, hogy az előbbi esetben kétfordulós, utóbbinál egyfordulós szavazást kell tartani. A harmadik, hogy a választási körzeteknek meg kell egyezniük azokkal a területekkel, amelyekre a megválasztott képviselőknek kiterjed a hatáskörük.   Az SaS szorgalmazza többek között a kétkörös megyei választásokat, az elnök- és az EP-választás összekötését, valamint a pénteket mint választási napot a szombat helyett. Aki élne szavazati jogával, szabadnapot kapna, cserébe eltörölnék a munkaszünetet az Alkotmány napján (szeptember 1.). A liberálisok továbbá megvonnák a szavazati jogot az elítéltektől, a kampánycsendet csak a választás napjára korlátoznák, kiterjesztenék a postai szavazást, kötelező érvényűvé tennék a népszavazások eredményét, és eltörölnék az érvényességi küszöböt a helyi népszavazások esetében. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?