Šutaj Eštok szerint Pellegrini két cikluson át lesz államfő

sutaj estok k

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a Hlas pártigazgatója, valamint Branislav Gröhling, az SaS elnöke is köszönetet mondott mindenkinek az RTVS vasárnapi vitaműsorában, aki elment szavazni az államfőválasztás második fordulójában. Šutaj Eštoknak meggyőződése, hogy Peter Pellegrini két cikluson át lesz államfő. Gröhling gratulált Pellegrininek, bár úgy véli, Ivan Korčok kiváló államfő lett volna. Szerinte a választás azt mutatta meg, hogy az emberek félrevezetésével és a társadalom megosztásával is lehet nyerni.

Šutaj Eštok kijelentette, a választók világosan kinyilvánították, mit gondolnak az előző kormányról. Szerinte Korčok nem civil jelölt volt, hanem az előző kormányé. Úgy véli, ha a kormány letér az eddigi útjáról, Pellegrini megszólal és bírálni fogja.

Gröhling szerint nagy kihívást jelent majd Pellegrininek, hogy hogyan váljon le a kormányról. „Hogy ne csak egy bólogató, a kormányt kiszolgáló elnök legyen” – mondta. Hozzátette, Korčok tisztességes és transzparens kampányt vezetett.

Šutaj Eštok szerint viszont Korčok nem tudja elviselni a vereségét, és a választás utáni első beszéde méltatlan volt egy államfőjelölthöz. Emellett Korčoknak szerinte el kellett volna határolódnia Igor Matovičtól, a Slovensko elnökétől, aki ellenkampányt folytatott Pellegrinivel szemben. Korčok szemére veti, hogy Matovič megjelent az eredményváróján.

Šutaj Eštok nem árulta el, hogy szeretne-e a Hlas új elnöke lenni. Hangsúlyozta, hogy a Hlas alapító tagja, és sosem volt más pártban. Garantálta, hogy a Hlas biztos pont lesz a kormánykoalícióban.

Az SaS nyitott a Korčokkal való együttműködésre. Gröhling emlékeztetett, hogy az SaS hozta be Korčokot a politikába, amikor külügyminiszternek jelölte. Szerinte Korčok a veresége ellenére is nagyon erős támogatást szerzett, és meg kell fontolnia, mit kezd a szavazótáborával.

A belügyminiszter leszögezte, átlátható vizsgálat lesz a Korčokot bíráló szponzorált bejegyzésével kapcsolatban. Gröhling rámutatott: Pellegrini azzal lett elnök, hogy becsapta a választókat, mivel Štefan Harabin támogatóit is megszólította. Šutaj Eštok úgy reagált, nem tesznek különbséget Štefan Harabin és Forró Krisztián támogatói között, és minden jelölt szavazóit tisztelni kell.

Gröhling szerint most a sötétség korszaka következik, a bírók elleni támadásoktól, a közmédia és a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség felszámolásától tart. A belügyminiszter ezt visszautasította, szerinte a sötétség korszaka az előző kormányzati ciklus volt, amikor a járvány alatt rengetegen haltak meg és „soha, senki nem állt ki mellettük, a rendőrségi akcióknál pedig emberekre rúgták rá az ajtót”, az államfő pedig közel állt a kormányhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?