Súlyos válság az egészségügyben: a biztosítók már most felhasználták a speciális gyógyszerekre vonatkozó éves költségvetést

Súlyos válság az egészségügyben: a biztosítók már most felhasználták a speciális gyógyszerekre vonatkozó éves költségvetést

A biztosítók a tavalyi évhez képest nagyjából 10%-os költségnövekedést regisztráltak. Ezt a százalékos arányt 1%-ra becsülték.

Az egészségbiztosítók áprilisra csaknem kimerítették a maximális éves költségvetésüket a gyógyszerekre. A biztosítók hangsúlyozzák, hogy a gyógyszertárak árai évről évre növekednek, ezért szükségesnek tartják az egészségügyi szektor költségvetésének növelését.

Az egészségügyi minisztérium tárgyal a biztosítótársaságokkal a helyzetről, majd eldönti, hogy valóban szükség van-e további finanszírozásra.

„Az Union egészségügyi biztosító nevében megerősíthetjük, hogy kevesebb mint négy hónap alatt szinte kimerítettük a kategorizálatlan gyógyszerekre vonatkozó megengedett kiadásokat” – mondta Kristína Baluchová, az Union szóvivője.

„Lehetőségeink a körülmények miatt szinte kimerültek” – erősítette meg a hírt Branislav Cehlárik, a Dôvera biztosító PR-osztályának vezetője is.

A biztosítók kimutatásai szerint 2023 első negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest 8-10 százalékos drágulást regisztráltak a gyógyszerek és a diétás élelmiszerek árával kapcsolatban, miközben ezt a százalékos arányt korábban csupán 1%-ra becsülték.

„Érzékeljük a helyzet súlyosságát, ezért tárgyalunk az egészségbiztosítókkal, és elemezzük, mi okozta a problémát” – nyilatkozta az egészségügyi tárca.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?