Sulík: Nem kötnek bennünket semmilyen megállapodások

sulík k

Az Sas parlamenti képviselőit nem kötik semmilyen megállapodások, a szavazásokkor aszerint fognak eljárni, hogy a javaslat összhangban van-e a pártunk programjával, illetve hasznos-e vagy sem az ország számára – jelentette ki Richard Sulík pártelnök keddi sajtótájékoztatóján.

„Megállapodásra törekedtünk, de azt Igor Matovič (OĽaNO) keresztülhúzta, holott ott sem volt a megbeszélésen” – tette hozzá Sulík. Az SaS pénteken (szeptember 16.) tárgyalt a kormánypártokkal. Sulík elmondása szerint ismertették elképzeléseiket, és azt javasolták, a kormánypártok is nevezzék meg, a parlamenti ülés mely programpontjai a legfontosabbak számukra, és megvitatják azokat. Sulík visszautasította azt az állítást, hogy az SaS ultimátumot adott: előbb az általa javasolt pontokat szavazzák meg, és a folytatásról azután beszéljenek. „Nincs semmilyen megállapodás, mindig az SaS programjával összhangban fogunk szavazni” – tette hozzá.

Az SaS elnöke elmondta, az ülés programján vannak olyan pontok, amelyeket tudnának támogatni, és olyanok is, melyek láttán „csak fogják a fejüket”. Azonban egyes módosító javaslataik kormánypárti támogatásáért cserébe hajlandók a megegyezésre.

Sulík szerint az ülés programjára vonatkozó módosító javaslatokból kiderült, hogy a volt koalíciós partnereik nem igazán akarnak az SaS-szel megegyezni. Rámutatott, hogy Boris Kollár (Sme rodina) házelnök a Smer kérésére az ülés elejére sorolta be az előrehozott választással kapcsolatos alkotmánymódosító javaslatot. „Tudomásul vesszük, és ennek megfelelően rendezkedünk be” – tette hozzá Sulík.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?