Sulík: Koalíciós partnerek voltak az SaS ellenfelei

Eperjes |

<p>A Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) Richard Sulík pártelnök szerint sokáig tartott, amíg az előző kormány idején rájött, hogy nem Robert Ficóék az ellenfelei, hanem a Koalíciós Tanács ülésén részt vevő ellenségek.</p>

Sulík erre az SaS szombati tisztújító közgyűlésén tartott beszédében tért ki.

Kifejtette, hogy az SaS-t koalíciós partnerei meg akarták semmisíteni. „Most csak opportunista mondhatja azt, hogy többet kellett volna egyeztetnünk” – jegyezte meg.

Kihívója, a pártelnöki posztért Sulík ellenében induló Jozef Kollár szerint az SaS már más párt, mint amihez 2009-ben csatlakozott. „A sarokba szorítottak bennünket, elszigeteltek bennünket” – vélekedett ezzel kapcsolatban.

A pártelnökválasztás eredménye várhatóan 16 óra körül válik ismertté. Az újságírókat nem engedik a kongresszusnak helyet adó épületbe, csak a sajtótájékoztató idejére térhetnek be.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?