Sulík is találkozott Čaputová államfővel

sulik caputova

Az SaS elnökét fogadta utolsóként az elnöki palotában Zuzana Čaputová államfő.

Richard Sulík a találkozó után megerősítette, hogy a Hlas a belügyminisztériumi pozíciót követelte a PS-től, amelyet szerinte a progresszíveknek meg kellene adniuk. A volt gazdasági miniszter hangsúlyozta, kész belépni abba a koalícióba, amelyet a PS, a Hlas, a KDH és az SaS alkotna.

Amennyiben meg akarjuk akadályozni Fico visszatérését, olyan ajánlatot kell adnunk Pellegrininek, amelyet rendkívül nehéz visszautasítani

– tette hozzá.

Sulík elmondta, informálisan több alkalommal is találkozott a PS elnökével, Michal Šimečkával, valamint a KDH megválasztott képviselőjével, František Mikloškóval. Az SaS elnöke továbbá kiemelte, hogy a konzervatívok és a liberálisok közötti értékkülönbségek jelentik a legkisebb problémát a Hlasszal történő esetleges koalíciókötés során.

Ha a KDH és a PS vezetői is hideg fejjel ülnének le egymással tárgyalni, biztos, hogy jó kompromisszumot tudnának találni

– jegyezte meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?