Sulík gyorsan leszámolna ellenzékével

Pozsony |

<p>Túl sokat foglalkozott a közvélemény a párton belüli helyzettel &ndash; erre hivatkozva hozta előre Richard Sulík a Szabadság és Szolidaritás (SaS) közgyűlését. Az eredmény: mindenki a párton belüli helyzettel foglalkozik. Merre tart a legnagyobb ellenzéki erő?</p>

Saját kollégáit is alaposan meglepte hétfőn Richard Sulík pártelnök, amikor kijelentette, a 2017 tavaszán esedékes tisztújító közgyűlést alig egy hónap múlva, június 11-én tartják meg. Sulík azt is közölte, a közgyűlésen lemond elnöki mandátumáról, hogy újra indulhasson a posztért. Martin Poliačik és Lucia Nicholsonová élesen elítélték Sulík lépését, Nicholsonová odáig ment, hogy ez már nem az a párt, amelybe ő évekkel ezelőtt belépett. „Sulík értelmetlen döntésének köszönhetően nem lesz tér az SaS programjáról, pozíciójáról víziójáról vitatkozni a következő években” – kommentálta a fejleményeket Martin Poliačik. Richard Sulík kihívója, Jozef Mihál óvatosan fogalmazott, csak annyit mondott, a kommentátorok és a politológusok majd elcsámcsognak ezen a fejleményen. Többen azt kritizálták, hogy Sulík ezzel tulajdonképpen ellehetetlenítette vetélytársa helyzetét, ennyi idő alatt Mihál nem tudja rendesen előkészíteni indulását. Sulík szerint ugyanakkor Mihált mindenki ismeri, nincs szüksége komoly előkészületekre, és így elkerülik, hogy egy évig terheljék a választókat a párt belügyeivel.

Sulík lóugrása

Az elemző szerint ugyanakkor Mihál bejelentése is meglepetés-szerűen érkezett. „Az SaS jól szerepelt a választásokon, ilyenkor pedig nem indokolt a fogatváltás – mondta az Új Szónak Martin Slosiarik politikai elemző. – Semmilyen párt számára nem előnyös, ha egy éven keresztül párton belüli ügyeket kell kezelni.” Másrészt viszont Sulík lépése sem volt szerencsés, véli Slosiarik, főként, mert nem előzte meg párton belüli egyeztetés, a párt vezető képviselői is a sajtóból értesültek a hírről. Az idő, ami a választásig maradt, aránylag rövid, a kiválasztott időpont pedig nem konszenzus eredménye volt. „Elvárható lett volna, hogy az időpont konszenzus eredménye legyen még akkor is, ha a párt alapszabályának megfelelően a pártelnök jogosult rendkívüli közgyűlés összehívására” – magyarázta Slosiarik. Ez pedig olyan gyanút vált ki, hogy Sulík valóban le akarta rövidíteni azt az időt, amit Jozef Mihál alelnök az elnökválasztási kampánynak szentelhet. Mihálról emellett köztudott, hogy politikusi tisztsége mellett könyvelési képzéseket is tart, ami szintén nehezíti a helyzetét egy elnökválasztási párharcban. A párharchoz egyébként még Ľubomír Galko alelnök, korábbi védelmi miniszter is csatlakozhat, aki Sulík bejelentése után sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarta az elnöki tisztségért való indulását.

Jobboldali program

Az elemző szerint Sulík pozícióját nem gyengítette, hogy a parlamenti választások után nem sikerült kormányt alakítania, mivel elsősorban nem rajta múlt a jobboldali kormány felállásának lehetősége – azt kategorikusan végül a Szlovák Nemzeti Párt utasította el. Más kérdés azonban, hogy egységes-e a párt abban, hogy az SaS-nek el kellett utasítania a koalíciót a Smerrel, véli Martin Slosiarik. „Kérdés, hogy az esetleges alternatívákat mindenki elutasította-e a párton belül, vagy megoszlottak erről a vélemények” – mondta az elemző. Sulík a harmadik Fico-kormány megalakulása után elmondta a sajtónak, hat tárcát kínáltak fel neki a Smerrel való együttműködés esetére. A Híd és a Sieť részéről gyakran elhangzó kritika, hogy az SaS nem vállalta fel a jobboldali értékek képviseletét a kormányon belül, inkább ellenzékbe vonult, és most a Hídon és a Sieťen kéri számon a jobboldali program megvalósítását. Richard Sulík ráadásul a kormányalakítási kísérlet kudarca után lemondott hazai képviselői mandátumáról, és európai parlamenti képviselőként irányítja tovább pártját – és a hazai ellenzéket.

A két irányvonal

Az SaS-re hosszabb ideje jellemző a belső megosztottság: bár kifelé liberális erőként prezentálja magát, belül megoszlanak a prioritások aszerint, a gazdasági vagy a kulturális-etikai kérdéseket tekintik-e elsődlegesnek a párt vezető képviselői. „Az egyik oldalon ott van Sulík és a mögötte álló emberek dominanciája, akik a gazdasági vonalat képviselik – magyarázza az elemző. – A másik oldalon a kultu-rális-etikai vonalat számomra inkább Martin Poliačik vagy Lucia Nicholsonová képviseli, tulajdonképpen meglepő, hogy épp Mihál állt az élükre.” A következő időszaknak arról is kellene szólnia, milyen víziót, elképzeléseket képvisel a párt e két vonala – Slosiarik szerint azonban nem beszélhetünk két politikai szárnyról, inkább csak hozzáállásbeli különbségekről van szó.

Sulík helyzete a párton belül a meglepő fejlemények ellenére szilárdnak tűnik: a parlamenti választásokon majdnem kétszer annyi (179 249) preferenciaszavazatot szerzett, mint a második Lucia Nicholsonová (84 963). A preferenciaszavazatokat figyelembe véve azonban sokat javított a pozícióján Nicholsonová és Martin Poliačik is: előbbi a hetedik helyről ugrott fel a másodikra, utóbbi a nyolcadikról az ötödikre. Jozef Mihál a negyedik helyről lépett előre a harmadikra, Ľubomír Galkót megelőzve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?