Sulík: Fico szocialista költségvetést készített

Pozsony |

<p>Szocialista költségvetést terjesztett elő a kormány Richard Sulík szerint. Az ellenzéki Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke úgy véli, a Robert Fico vezette kabinet képtelen olyan reformok előkészítésére, amelyek csökkentenék a munkanélküliséget és gazdasági növekedést eredményeznének.</p>

Erről tanúskodik Sulík szerint a munkanélküliség várható alakulása is: a költségvetés tervezete szerint az elkövetkező három évben 0,3 százalékkal, 13,2 százalékra csökkenhet az állástalanok száma, de a csökkenés mögött teljes egészében az államigazgatási hivatalnokok számának növelése áll. A büdzsé konszolidációja teljes egészében a bevételek növelésére épül – figyelmeztet a politikus. Hozzáteszi, éppen ezért egyedül a polgárok azok, akiknek meg kell húzniuk magukat, főként az értékeket teremtők.

„Robert Ficónak olyasmi kell csinálnia, amit a szocialisták soha nem tudtak jól: konszolidálni az állami költségvetést. És éppen úgy is néz ki valami, amit Robert Fico konszolidációnak nevez. Miközben pedig szocialista büdzséről van szó, amely a pénzköltsére épül” – summázta Richard Sulík.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?