Sulík: A parlament a tapasztalatlan képviselők miatt vált kaotikussá

sulik k

Az SaS elnöke úgy gondolja, azért bizonyult mérhetetlenül kaotikusnak a jelenlegi választási időszak, mert tapasztalatlan képviselőkkel voltak feltöltve a parlament padsorai.

Sulík szerint a pártfegyelem teljesen eltűnt a plénumból, melynek következtében a szavazások kiszámíthatatlanná váltak.

Az SaS elnöke úgy véli, a parlamentben történtek ebben a választási időszakban mementóul szolgálhatnak azoknak, akik a választási rendszer megváltoztatásáért lobbiznak, hogy egyesek független jelöltként is indulhassanak.

Sulík reméli, hogy a közelgő választások után a parlament érettebb és tapasztaltabb lesz a jelenlegihez képest.

Nem minden választási időszak egyformán kaotikus, ez a mostani kivételes volt. Remélem, hogy a következő plénum képviselői józanabbak lesznek

– mondta.

Az SaS elnöke hozzátette, véleménye szerint a szlovák gazdaságnak azonnali, rendkívül komoly korrekcióra van szüksége.

Először is, a gazdaság stagnál, vagy csak nagyon kis mértékben növekszik, másodszor, még mindig nagyon magas az infláció, harmadszor pedig foghíjas a költségvetésünk

– figyelmeztetett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?