Štrougalt felmentették

Prága. Felmentették Lubomír Štrougal volt csehszlovák kommunista miniszterelnököt, egykori belügyminisztert, akit azzal vádoltak, hogy a hatvanas években visszaélt hatalmával. Tomáš Hájek, a prágai 7.

Prága. Felmentették Lubomír Štrougal volt csehszlovák kommunista miniszterelnököt, egykori belügyminisztert, akit azzal vádoltak, hogy a hatvanas években visszaélt hatalmával. Tomáš Hájek, a prágai 7. kerületi bíróság elnöke határozatában megállapította: az államügyészségnek nem sikerült elegendő bizonyítékot szolgáltatnia arra, hogy a volt kommunista politikus törvényt sértett volna, ezért a taláros testület a vád alól felmenti. Hájek felpanaszolta, hogy bizonyos cseh médiumok és politikusok olyan hangulatot igyekeznek teremteni az országban, mintha a kommunista múlttal az egész társadalom helyett a bíróságoknak kellene elszámolniuk. Hangsúlyozta, hogy a bíróságok csak a bűncselekményeket ítélhetik meg, mégpedig úgy, hogy tiszteletben tartják az évszázadokon át kialakult elveket. „Ha a vádat nem bizonyítják megfelelően, s a kételynek akárcsak a gyanúja is felmerül, akkor a bíróságnak kötelessége felmenteni a vádlottat” – indokolta döntését Hájek. A határozat ellen Eva Zárecká államügyész azonnal fellebbezést nyújtott be. Štrougal és ügyvédje viszont megelégedéssel vették tudomásul a bíróság döntését, s nem titkolták örömüket. „Ezt a döntést vártam. Nem vagyok meglepve. Elégedett vagyok” – mondta a volt politikus. Közölte, hogy a tárgyalt ügyben nem érzi magát vétkesnek, és nem érez semmiféle erkölcsi felelősséget sem. A 77 éves Štrougal ellen az volt a vád, hogy belügyminiszterként a hatvanas évek közepén visszaélt hatalmával, amikor leállította annak az ügynek a kivizsgálását, amelyben az akkori Állambiztonsági Hivatal ügynökei három személyt megkínoztak, majd meggyilkoltak. Ha a bíróság megalapozottnak találta volna a vádat, akkor Štrougal háromtól tíz évig terjedő büntetést kaphatott volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?