Sportolók a megyei választásokon

Pozsony |

<p>&nbsp;Akár minifociligát is alakíthatnának. A megyei választásokon a 90-es évek vége szlovák válogatottjának harmada jelölteti magát. Tibor Jančula, Vladimír Kinder és Ladislav Pecko az SNS színeiben akar Pozsony megyében mandátumot szerezni, Štefan Maixner a Smer képviselőjelöltje a főváros egyik választókörzetében.</p>

Jančula egyébként karrierje elején három évig a DAC-ban játszott, majd 2001-ben a Ferencvárosba igazolt. Maixner a DAC-ban volt csapattársa a 90-es évek elején.

Esélyes sportolók

Edzőjük is akadhat. Eperjes megyében egy futballtréner ülne a megyei képviselő-testületbe. Mikuláš Komanický (2005–2007 között a rimaszombatiakat irányította) a Smer színeiben jelölteti magát. Trencsén megyében pedig két hokis szeretne mandátumhoz jutni. Miroslav Hlinka világbajnok egykori válogatott a Smer, Eduard Hartmann volt válogatott kapus pedig az SNS listáján indul.

Nem esélytelenül. Sportolókat a parlamenti választásokon is be szoktak vetni a pártok – az SNS-t 2010-ben Vinco Lukáč hokilegenda indítása mentette meg. A megyei választásokon ugyanakkor a párttrikónál jóval fontosabb a jelölt ismertsége, így itt sokkal többet segíthetnek a pártoknak. Míg ugyanis a parlamenti választásokon pártlistákra szavazunk, a megyein a választópolgár csak egy nagy listát kap, amelyen választási körzetének (jellemzően a járásnak) az összes képviselőjelöltjét megtalálja, ábécésorrendben.

Sokszor a választó nem a pártszimpátia alapján dönt, ennek jele, hogy a pártok képviselőjelöltjei egy-egy járáson belül is eltérő számú voksot kapnak. Két példa 2009-ből: a Galántai járásban Berényi József (akkor az MKP elnökhelyettese) országosan ismert politikusként 5073 szavazatot kapott (a legtöbbet), ám négy MKP-s jelöltre 4 ezernél kevesebben voksoltak, így ők mandátumot sem szereztek. A Híd listáján induló Gál Gábor ugyanebben a járásban 3799 voksot – a harmadik legtöbbet – szerezte, ám a többi akkori hidas jelölt szavazatszáma ennek a fele, kétharmada volt csak, így ők kimaradtak.

Rossz tapasztalatok

A sportolók hozadéka – a szavazatszámon kívül – ugyanakkor sokszor több mint kérdéses. A fentebb már említett Vinco Lukáč hozzá nem értésével kollégái poénjainak céltáblájává vált. „Amikor képviselő volt, azt sem tudta, hogy kormány- vagy ellenzéki párt képviselője-e, a kormányban vagy a parlamentben ül-e” – nyilatkozta róla tavasszal Alojz Přidal (KDH) képviselő. Ľuboš Micheľ futballbíró 2006-ban az SDKÚ színeiben nyert parlamenti mandátumot, ám javaslatai és felszólalásai helyett temérdek hiányzásával vétette észre magát. A legtöbbet Ukrajnában tartózkodott, a Sahtar Donyeck futballklub jól fizetett menedzsere volt. Dušan Galis 2006 óta tagja a Smer parlamenti frakciójának, ám alig vesz részt a parlamenti munkában. A megyei képviselőséget nyerő sportolók abban bízhatnak, hogy regionális politikusként távolról sem lesznek annyira szem előtt, mint parlamenti társaik, így sokkal könnyebben „átvészelhetik” a megbízatás négy évét.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?