Sosem látott üzemanyagárakra és folyamatos sorban állásra számíthatunk

Egy euró alatt az üzemanyag ára

Hosszú sorban állni a benzinkútnál, és megtanoklni az autónkat mindössze néhány literrel, ami éppen elég ahhoz, hogy eljussunk a munkába – amit Eduard Heger kormányának politikusai nyilvánosan még nem ismertek el, hamarosan valósággá válhat.

Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy az orosz nyersolajszállításokat hat hónapon belül, a finomított termékek disztribúcióját pedig 2022 végéig fokozatosan leállítja.

A legfőbb problémát az jelenti, hogy az olyan gazdasági háborúkban, mint amilyet most Oroszországgal vívunk, általában a nyersanyagokkal rendelkező országok győznek azokkal szemben, akik nem rendelkeznek erőforrásokkal – Szlovákia ez utóbbi kategóriába tartozik.

Ennek ellenére Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnöknek nem okozott gondot Brüsszelben megállapodni abban, hogy az orosz kőolajtermékek behozatalára vonatkozó korlátozás alóli mentesség ne három évig, hanem csak nyolc hónapig tartson. A nehézségek, amelyeket a szlovákok első kézből fognak megtapasztalni, nem fognak sokáig váratni magukra.

A 98-as oktánszámú benzin literje május végén először került több mint két euróba – derült ki a Szlovák Statisztikai Hivatal által közzétett adatokból.

Elemzők szerint az üzemanyagárak ennél is intenzívebb ütemben fognak emelkedni az orosz olajembargó miatt. A kormánypártok politikusai is kezdik felismerni ugyanezeket a problémákat: Boris Kollár (Sme rodina) házelnök e heti sajtótájékoztatóján elmondta, a szlovákok jelentősen többet fognak fizetni az üzemanyagért, és további problémák várhatók.

„Nem tudom, hogy akkor megmentjük-e a világbékét, vagy most mi lesz. Ez hamis szolidaritás. Sokat teszünk Ukrajnáért, de én vagyok az első a sorban, aki azt kiáltja, hogy ne ártsunk Szlovákiának és népünknek gazdaságilag. Ha már egyszer sikerült három évre szóló mentességet kialkudnunk, akkor keményen ragaszkodnunk kellett volna hozzá. Ha Heger valakinek a kedvében akart járni, csak sajnálni tudom; az átlagemberek fogják megfizetni az árát. Ez nagyon szerencsétlen döntés volt” – közölte Kollár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?