Sör alapú kétkerék-meghajtás

Pozsony |

<p>Több ittas&nbsp;kerékpáros&nbsp;okozott balesetet, amióta eltörölték a zéró toleranciát.&nbsp;Persze a biciklisták e téren sem érik utol a sofőröket, nagyságrendekkel többen vezetnek részegen autót.&nbsp;</p>

Idén januártól lehet egy-két sör elfogyasztása után is kerékpározni, kizárólag lakott területen. A megengedett véralkoholszint 0,5 ezrelék. Harmadik nekifutásra és hosszas vita után fogadta el a parlament a Híd javaslatát. 

A rendőrség idei baleseti statisztikája alapján nem kizárt, hogy az enyhítésen felbuzdultak a kerékpározók. „2016 első kilenc hónapjában 56 kerékpározó okozott balesetet alkohol hatása alatt, 2017 ugyanazon időszakában már 82” – tájékoztatott Ľuboš Rumanovský, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályáról. De tény, hogy alkohol hatása alatt sokkal több sofőr okoz balesetet, az év első kilenc hónapjában 972 ilyen eset volt, az előző év azonos időszakával összehasonlítva 55-tel több. 

A kerekezőkre vonatkozó zéró tolerancia eltörlésének egyik előterjesztője, Bastrnák Tibor (Híd) a kilenc hónapot túl rövid időnek tartja ahhoz, hogy bármilyen következtetéseket levonjunk. A rendőrségnek szerinte azt is közölnie kellene, mekkora véralkoholszintet mértek a kerékpározóknál. „Akinél kétezreléknyit mértek, annak teljesen mindegy, hogy van-e tolerancia vagy sem, az úgy is inni fog. Aki alig lépte túl a megszabott határt, annál elképzelhető, hogy véletlenül kicsit túllőtt a célon. Mindenesetre a törvénnyel nem azt akartuk elérni, hogy mindenki esztelenül igyon, hanem azt, hogy a rendőrök ne büntessék azokat, akik egy deci bor vagy egy sör elfogyasztása után hazabicikliznek – mondta Bastrnák. – Ezért is szerepel a törvényben, hogy a 0,5 ezrelék kizárólag lakott területen érvényes, például kerékpárutak gyakran közutakat is kereszteznek.” A Híd képviselője szerint ha hosszú távon beigazolódik, hogy a kerékpározókelkezdtek inni, kénytelenek lesznek visszaállítani a zéró toleranciát. 

10-ből egy balesetet ittasság okoz

A figyelmetlenség mellett az alkohol jelenti a legnagyobb veszélyt az utakon. 

Az év első kilenc hónapban a részegen balesetet okozó gépkocsivezetők és kerékpározók száma is megnőtt. Közlekedésbiztonsági szempontjából idén aligha zárunk jobb évet, mint tavaly. Szombat esti láz 

Az Országos Rendőr-főkapitányság statisztikáiból kiderül, hogy a szeptember végéig történt több mint tízezer balesetből 972-t, tehát majdnem minden tizedik balesetet részeg sofőrök okoztak. A legtöbb sofőr szombaton délután négy és éjfél között karambolozott részegen, többségük lakott területen. Szerencsére a leggyakrabban leparkolt autónak, oszlopnak vagy fának hajtanak, de volt több halálos baleset és gyalogosgázolás is. Például júliusban egy 21 éves sofőr Nagyszombatban a piroson hajtott át részegen, és a gyalogosátkelőn gázolt el egy 54 éves nőt, aki belehalt sérüléseibe. 

Ľuboš Rumanovský, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársa elmondta, többéves folyamatos csökkenés után idén elkezdett emelkedni a részeg sofőrök vagy kerékpározók okozta balesetek száma. 

Sörrel jobban gurul 

Rumanovský arra is figyelmeztetett, hogy több kerékpározó okozott idén közúti balesetet. Azt sem tartja kizártnak, hogy ez összefüggésben van az idén januártól érvényes törvénymódosítással, mely a kerékpározóknál engedélyezi a 0,5 ezreléknyi véralkoholszintet. 

A módosítás egyik előterjesztője, Bastrnák Tibor (Híd) szerint viszont kilenc hónap alatt nem lehet megbízható statisztikát összeállítani. „Várjunk néhány évet, s ha beigazolódik, hogy a minimális alkoholszint engedélyezése után többen kerékpároznak ittasan, kezdeményezni fogjuk az eredeti állapot visszaállítását, bár én bízom benne, hogy erre nem kerül sor, s hogy az emberek tudják, az alkoholfogyasztásban hol a határ” – mondta lapunknak Bastrnák. 

Az alkoholfogyasztás a közúti forgalomban más országokban is probléma, mégsincs mindenütt zéró tolerancia. Több nyugat-európai országban, például Franciaországban vagy Németországban 0,5 ezreléknyi véralkoholszint engedélyezett vezetés közben. A kerékpározás terén Magyarország példája érdekes, ott ugyanis a törvények addig nem tiltják a kerékpározóknak az alkoholfogyasztást, amíg képesek biztonságosan biciklizni vagy balesetet nem okoznak. 

Szesszel nem indul 

Hollandiában, Finnországban, Svédországban vagy Ausztriában a hatóságok új módszerrel harcolnak a részeg sofőrök ellen. Akit ittas vezetésen érnek, annak két lehetőséget adnak: elkobozzák a jogosítványát vagy beleegyezik abba, hogy gépkocsijába olyan berendezést szereljenek, amely csak azután engedélyezi az autó elindítását, hogy a sofőr megfúj egy alkoholszondát, amely igazolja, hogy nem ivott. Mindez önkéntes, a rendszer beszereléséért körülbelül 1400 eurót a sofőrnek kell kifizetnie. Az úgynevezett alcolock az autó elektronikai berendezéséhez van kötve, s ha a sofőr leheletében akár 0,1 ezreléknyi alkoholt mutat ki, a motort egyszerűen nem lehet beindítani. Szlovákiában ilyen tervek egyelőre nincsenek. Marad a megszokott közúti ellenőrzés és szondáztatás, a romló statisztikák miatt feltehetően még sűrűbben. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?