Sólyom pénteken nem szívesen látott vendég nálunk

Pozsony |

<p>Szlovákiával szembeni tudatos provokációnak tekinti a három legfőbb közjogi méltóság, hogy Sólyom László pénteken Komáromba látogat, ahol részt vesz a városban újonnan felállított Szent István-szobor avatási ünnepségén. Ivan Gašparovič államfő, Pavol Paška házelnök és Robert Fico kormányfő ezt szerdai közös nyilatkozatában hangsúlyozza.</p>

"Az ily módon szervezett látogatást a Szlovák Köztársasággal szembeni tudatos provokációnak tekintjük, és nem vállalhatunk felelősséget azokért a következményekért,amelyeket okoz, beleértve a szlovák-magyar viszony romlását is" - áll a dokumentumban.
Ugyanakkor hangsúlyozzák, készek a kölcsönös kapcsolatok fejlesztésére, beleértve a legmagasabb szintű találkozókat, ám csak standard módon szervezett látogatások keretében, ami jelen esetbennem így történt.
A három legfőbb közjogi méltóság sajnálattal állapítja meg, hogy Sólyom László látogatása ilyen körülmények közepette "nem megfelelő", és "Sólyom László ezen a napon nem szívesen látott vendég a Szlovák Köztársaságban".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?