Sólymos és Érsek ellenőrizték a pozsonyi elkerülőút építését

sólymos érsek

Sólymos László környezetvédelmi miniszter és Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter ma látogatást tettek a pozsonyi elkerülő útszakasz építésének helyszínén, a horvátjárfalui Duna-ágnál. A két tárca képviselőjének ellenőrzésére azon a területen került sor, ahol felmerült a gyanú, hogy megsértik a vonatkozó környezetvédelmi előírásokat. Mindkét miniszter biztosította a kivitelezőt és a nyilvánosságot is, hogy a körgyűrű építését szigorúan ellenőrzik és ellenőrizni is fogják.

Már pár héttel ezelőtt utasítást adtam a Szlovák Környezetvédelmi Felügyeletnek, hogy a vitatott útszakaszokat vizsgálják meg. A terepen azóta a felügyelők több ellenőrzést végeztek és vizsgálják kötelező dokumentációt. Emellett a felhasznált anyagok beszállítóira is összpontosítanak” – jelentette ki Sólymos László.

Az egyik ellenőrzött beszállító esetében a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet már foglalkozik azzal a gyanúval, hogy a bemutatott dokumentáció ellentétben áll azokkal az információkkal, amelyeket a felügyelők az ellenőrzés alatt tapasztaltak az említett létesítményben. Konkrét részleteket viszont a felügyelet csak az ellenőrzés befejezése után tud adni. A környezetvédelmi miniszter végül kapcsolatba lépett a pozsonyi kerületi rendőrkapitánysággal, amely biztosította a minisztert arról, hogy az esettel a rendőrség is foglalkozik. „A körgyűrű nélkülözhetetlen, ha városainkban javítani akarjuk a levegő minőségét. Másrészt azonban nincs semmilyen ok arra, hogy elnézzük a szabályok megszegésének legkisebb gyanúját is” – mondta Sólymos László.

A közlekedésügyi minisztérium ismételten felszólította az építési felügyeletet, hogy részletekbe menően vizsgálja az építkezés folyamatát, ellenőrizze valamennyi építési és környezetvédelmi folyamat betartását. „Meggyőződésem, hogy a leghatásosabb ellenőrzést az ilyen nagyméretű projekteknél csak akkor fogjuk elérni, ha a közlekedésügyi tárca és a környezetvédelmi tárca intenzíven együttműködik. És ez sikerül is“ - húzta alá Érsek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?