<p>Lényegesen módosítja a pénzügyi tárca az autók regisztrációs díját. Tény, hogy az illeték sok esetben csökken, ám nem egy autótulajdonos többet fizethet az eddiginél, a regisztrációs díjat ugyanis a jármű minden egyes átíratásánál ki kell fizetni, nem csak az első bejelentéskor.</p>
Sokan ráfizetnek az autókra
Pozsony |
A környező országokhoz képest már nem csak az üzemanyagok ára vagy a közúti kihágásokért járó bírságok lesznek magasabbak Szlovákiában. Ha a parlament is elfogadja Peter Kažimír (Smer) pénzügyminiszter törvénytervezetét, akkor az autók regisztrációjáért is többet fogunk fizetni. A regisztrációs díjat már nemcsak az autó teljesítménye, hanem a kora is befolyásolni fogja. Alacsonyabb díjszabásra számíthatnak azok, akik 202 kW-nál (275 LE) alacsonyabb teljesítményű autót vesznek, akik viszont ennél erősebb motorral rendelkező autóra vágynak, azoknak a jelenlegi közel 3000 euró helyett több mint 6000 eurót kell majd kifizetniük regisztrációs díjra. Tény, hogy a gyengébb teljesítményű öregebb autókért alacsonyabb lesz a díjszabás, viszont az állam a kiesést úgy akarja némileg kompenzálni, hogy a gépkocsi minden egyes átíratásánál kifizetteti az emberekkel az illetéket, tehát nemcsak az autó első bejelentésekor. Szakértők szerint ez a szabályozás azt eredményezheti, hogy sokan inkább öregebb autót fognak vásárolni, minek következtében automatikusan emelkedik az utakon közlekedő gépjárművek átlagos életkora. „A tervezett módosítás előnyben részesíti a környezetszennyező öreg autókat, s ez szöges ellentétben van az Európai Unió törekvésével. A tervezet ugyanakkor csökkenti az emberek érdeklődését az új autók iránt, ami ellenkezik Szlovákia azon kötelezettségeivel, amelyeket a környezetvédelem és a lakosság egészségének védelme érdekében vállalt” – mondta a pénzügyminiszter javaslatáról Ján Pribula, a Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) képviselője. A tárca viszont ezzel az érveléssel nem ért egyet, s állítja, a regisztrációs díjak rendszerét nagyrészt érték-alapúra akarja módosítani, ugyanis az autó értéke után fizetett illeték a legigazságosabb. Az autó korából adódó értékcsökkenés értelemszerűen csak a használt autók után fizetett regisztrációs díj kiszámításánál fogják figyelembe venni. A tervezett módosítás jelenleg tárcaközi egyeztetésen van, ám ha a parlament is elfogadja, akkor 2017. február 1-jétől léphet hatályba. A közlekedésügyi minisztérium által kidolgozott törvénytervezet jelenleg tárcaközi egyeztetésen van. 202 kW-ban határozza meg azt a határt, amelytől magasabb lesz a regisztrációs díj. Ha különösebb változások nélkül a parlamentben is megszavazza a tervezetett a többséggel rendelkező koalíció, akkor a változások 2017. február 1-jétől lépnek hatályba. Legdrágább a legerősebbA tervezetből egyértelmű, hogy a legnagyobb illetékcsökkenést egy öregebb, nagyobb teljesítményű külföldről behozott gépkocsi regisztrációja esetén tapasztalhatja majd a vevő. A gyengébb motorral rendelkező új autók tulajdonosai is kevesebbet fognak fizetni az eddiginél. 80 kW teljesítményig a regisztrációs díj változatlanul 33 euró lesz, a súlyos egészségkárosodással rendelkező személyeknek, úgy mint eddig, nem kell majd kifizetniük az illetéket. Az új rendszer leginkább azokat fogja negatívan érinteni, akik sportos hatchback járgányokat akarnak venni, tehát olyan autókat, amelyek még aránylag elérhető áron az átlagosnál magasabb teljesítményt kínálnak. Ilyen lehet például az új Ford Focus RS. Ez ugyanis csak 3 kW-tal lépi túl a tárca táblázatában található legmagasabb 254 kW teljesítményt. Jelenleg ezért az autóért 2997 eurós regisztrációs díjat kell fizetni, az új rendszer szerint viszont 3311 euróval többet, pontosan 6308 eurót. Ez a 37 990 eurós autó árának 16 százaléka. Egyszer nem elégA módosítás egyik legvitathatóbb része nem is az illetékek változásával kapcsolatos, hanem azzal az előírással, mely szerint az illetéket az autó minden egyes átíratásánál ki kell majd fizetni. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a regisztrációs díjat nemcsak a gépjármű első bejelentésénél fogja elkérni az állam, hanem minden további átíratásnál. Ha egy gépkocsi tízszer vált tulajdonost, akkor tízszer kell majd érte kifizetni a díjat. A további átíratásoknál fizetett illetéket az autó kora fogja csökkenteni, ám a regisztrációs díj így sem lehet soha kevesebb 33 eurónál. Például egy ötéves 181 kW-os autó második regisztrációja 191 euró lesz. Minél öregebb autót fog venni valaki, annál alacsonyabb lesz a regisztrációs díj. Ezt egy speciális szorzó szerint fogják kiszámolni. Az egyéves autóé például 0,82, a 16 évesé és ettől öregebbé pedig 0,06 lesz. Ezért ha valaki 16 éves, 294 kW teljesítményű autót hoz be Németországból, annak a jelenleg hatályos rendszer szerint 2997 eurót kellene fizetnie. Az új rendszer szerint viszont megszorozzák az adott autóra vonatkozó regisztrációs díjat a korára érvényes szorzóval, tehát 6308-cat a 0,06-tal. Az így kapott illeték az adott autóra 378,48 euró lesz. Lehetséges korrupcióAz új törvény lehetőséget ad arra, hogy az autó regisztrációs díját szakértői vélemény, s nem a törvényben szereplő táblázat alapján számolják ki. „Ez szöges ellentétben van az államigazgatási illetékekről szóló törvénnyel, akár korrupcióra is lehetőséget ad” – nyilatkozta korábban Ján Pribula, a Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) képviselője. Magyarán: ha valakinek a táblázat szerint túl magas illetéket kellene kifizetnie egy használt autó második vagy harmadik regisztrációjáért, a szakértői vélemény alapján akár alacsonyabb díjat is „elintézhet” magának. A ZAP képviselői már a regisztrációs díjak bevezetését is bírálták négy évvel ezelőtt, s állították, ez az illeték nem jelent majd pluszbevételt az államnak. A ZAP szerint félő, hogy az új rendszer miatt az emberek inkább öregebb, használt autókat fognak vásárolni, így ismét növekedni fog az országban közlekedő autók átlagéletkora.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.