Sok sofőr már megkapta az új forgalmi rendszámot, még régit is kiadnak

rendszámtábla k

Számos sofőr már új forgalmi rendszámmal közlekedik, de amíg a készlet tart, régi rendszámokat is kiadnak, a becslések szerint nagyjából március végéig – tájékoztatta a TASR-t Zuzana Eliášová, a belügyminisztérium szóvivője.

„A jármű tulajdonosa már új, országos rendszámot is kérhet, ezt futár kézbesíti. Folyamatosan adjuk ki az újfajta rendszámokat, és elektronikusan is lehet kérvényezni ezeket” – tette hozzá.

Január elejétől vezették be az új, országos rendszámokat, melyeken már nem szerepel a járás rövidítése. Mindegyik közlekedésrendészeten lehet kérvényezni ilyen rendszámot, és szükség esetén futár szállítja ki.

Az új rendszámtáblákat Besztercebányán gyártja a belügyminisztériumhoz tartozó Autójavító állami részvénytársaság. A minisztérium közlése szerint így a negyedével olcsóbb az előállításuk, mintha beszállítótól rendelné. A megtakarítást négy év alatt 4,8 millió euróra becsüli, ráadásul az államnak beleszólása van a cég irányításába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?