(Sok) minden, amit az elnökválasztásról tudni kell

Miközben a tizenegy államfőjelölt egymást túllicitálva igyekszik kihasználni a kampánycsönd előtti utolsó órákat, kevés szó esik arról, pontosan hogyan is kell szavaznunk szombaton.

Elnökválasztás 1999-benĽuboš Pilc felvételeKell? A választás természetesen nem kötelező, azonban minél kevesebben járulunk az urnákhoz, a – valószínűleg a második fordulóban – megválasztott köztársasági elnök annál kevesebb állampolgárt képvisel majd. Ha pedig elmegyünk szavazni, később csak saját magunkat okolhatjuk, hogy nem oda tettük az ikszet, ahová kellett volna.

Ha eldöntöttük, hogy élni fogunk állampolgári jogunkkal, és azt is tudjuk, kit fogunk választani, fontos, hogy szavazatunk érvényes legyen. Ezért az alábbiakban az államfőválasztással kapcsolatban leggyakrabban feltett kérdésekre adunk választ.

Kinek van joga szavazni?

Minden olyan szlovákiai állampolgárnak, aki a voksolás pillanatában már betöltötte 18. életévét. A börtönbüntetésüket töltő felnőttek viszont nem szavazhatnak, sőt a választójoguktól egészségügyi okokból megfosztott polgárok sem.

Hol és mikor fogunk szavazni, és ki értesít erről minket?

Mindenki az állandó lakhelye szerinti szavazókörzetben járul majd az urnákhoz, április 3-án. Hogy pontosan melyik utcában, melyik épületben, hány órától meddig fogunk voksolni, arról az önkormányzat mindenkit írásban értesít, ennek már meg kellett volna történnie. Ha valaki még nem kapott ilyen értesítőt, menjen a községi hivatalba, és kérdezze meg, szerepel-e a választópolgárok jegyzékében, illetve hogy miért nem kapott részletes tájékoztatást a voksolás helyéről és időpontjáról. A hivatalban kötelesek kielégítő választ adni.

Igazolni kell magunkat valamivel a szavazóhelyiségben?

Mindenképpen mindenki hozza magával személyazonossági igazolványát. Erre akkor is szükség van, ha szerepel a választópolgárok jegyzékében. Ha nem mutatja fel igazolványát, nem engedik szavazni, hacsak nem akad két személy, akik igazolják személyazonosságát és kezeskednek önért.

Nemrég változott az állandó lakhelyem, nem ismerem még jól a várost, az épületeket. Valamivel megjelölik, hogy melyikben van a szavazóhelyiség?

Az épületre láthatóan és olvashatóan kiírják: szavazóhelyiség. A bejáratnál azt is feltüntetik, melyik választókör szavazóhelyiségéről van szó. A helyiségben látható helyen kifüggesztenek egy minta szavazólapot, néhány hasznos tudnivalót arról, hogyan kell voksolni, illetve azt, hogy mely államfőjelöltek mondták vissza jelölésüket. Ezenkívül a helyiséget zászlóval is díszítik.

Mit csináljak, ha a szavazóhelyiségben kiderül, hogy nem szerepelek a választópolgárok jegyzékében?

A helyiségben tartózkodó választóbizottság ellenőrzi a személyazonosságát és az állandó lakhelyét, és ha kiderül, hogy a lakhelye szerinti jó szavazóhelyiségbe ment, csak nem szerepel a polgárok jegyzékében, a bizottságnak kötelessége beírni önt a jegyzékbe. Ezután nyugodtan szavazhat.

A választások idején gyógyfürdőben leszek. Ott is szavazhatok?

Természetesen. Ha előre tudja, hogy a szavazás idején nem tartózkodik állandó lakhelyén, az állandó lakhelye szerinti községi hivatalban kérjen választóigazolványt. Ezt személyesen kell elintézni. A gyógyfürdőben kérdezze meg, hol van a legközelebbi szavazóhelyiség, ott felmutatja a választóigazolványát, ez alapján bárhol szavazhat. Ez nemcsak a gyógyfürdősökre, hanem mindenkire vonatkozik, akik valamilyen okból otthon nem járulhatnak az urnákhoz.

Mire figyeljek, hogy a szavazatom érvényes legyen?

Mielőtt elindul szavazni, otthon ellenőrizze, megvan-e a személyazonossági igazolványa és – ha szüksége van rá – az olvasószemüvege, esetleg a választóigazolványa! A szavazóhelyiségben nézze meg a kifüggesztett mintát, olvassa el a szavazási útmutatót, és ha valami nem világos, kérdezze meg a választóbizottságot. Ha nem biztos a dolgában, kérdezze meg azt is, valaki visszalépett-e a jelöltek közül. Ha olyan személyre szavaz, aki visszalépett, voksa érvénytelen lesz. Ľubo Romanra például nem lehet szavazni annak ellenére, hogy neve ott szerepel az előre kinyomtatott lapon. Miután mindenről tájékozódott, a bizottságnak adja oda személyazonossági igazolványát. Ellenőrzik adatait, majd kap egy üres borítékot és egy szavazólapot. Ne feledje: a fülkében a lapon egyetlen nevet kell megjelölnie, azaz a név előtti négyzetbe egy ikszet kell írnia. Többször is ellenőrizze, jó nevet választott-e. Ha elrontotta, szóljon a választóbizottság tagjainak, kap új szavazólapot. Ne felejtse el borítékba tenni a lapot!

Csak ikszelni lehet?

Kizárólag ikszelni lehet. Nem szabad aláhúzni, karikázni a neveket. Csak a név előtti négyzetbe írhatunk egy X betűt!

Muszáj a szavazófülkében ikszelni?

Igen, mert a törvény értelmében a szavazásnak titkosnak kell lennie, azaz elkülönített helyiségben kell történnie. Ellenkező esetben a szavazat érvénytelennek minősül.

Egyedül kell szavazni? Lehet velünk valaki, amikor kitöltjük a szavazólapot?

A szavazóhelyiségbe mehet a családjával, ismerősével, de kizárólag egyedül szavazhat, azaz a szavazófülkében sem családtagjai, sem barátai, sem a választóbizottság tagjai nem lehetnek jelen, amikor kiválasztja az államfőjelölt nevét.

Balesetet szenvedtem, a kezemet begipszelték, a szavazás idején nem fogok tudni írni. Hogyan voksoljak?

Ha a választópolgár egészségügyi okokból (balesetet szenvedett, nem tudja használni az ujjait, vak stb.) nem képes egyedül kitölteni a szavazólapot, valaki elkísérheti őt a szavazófülkébe, és az utasításai szerint kitöltheti helyette a szavazólapot. Ha kell, az urnába is bedobhatja helyette a borítékba helyezett lapot. A segítő személy semmiképpen sem lehet a választóbizottság tagja.

Ha a választások idején beteg leszek, szavazhat helyettem valaki?

Nem. Mindenki személyesen lép a választóbizottság elé, egyetlen polgárt sem lehet „helyettesíteni”.

Hogyan lehet mozgóurna segítségével voksolni?

A polgár megkérheti a lakhelye szerinti körzeti választóbizottságot, hogy küldjön a lakására egy mozgóurnát. Ilyen esetben két bizottsági tag házhoz szállítja a szavazólapot, a borítékot és az urnát, és a polgár otthon szavazhat, miközben a bizottsági tagok ügyelnek a voksolás titkosságára.

Hogyan szavazhatnak a katonák?

A katonákat és más fegyveres erők tagjait felveszik azoknak a községeknek a választójegyzékébe, ahol el vannak szállásolva, tehát a szálláshelyük szerinti községben járulhatnak az urnákhoz.

Mi van akkor, ha állandó lakhelyem nem Szlovákiában van?

Az a szlovákiai állampolgár, akinek az állandó lakhelye nem Szlovákiában van, szintén szavazhat, de csak Szlovákia területén. A választások napján bármelyik község szavazóhelyiségében voksolhat, csak útlevelét kell felmutatnia. (sza, ú, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?