Soha nem látott ütemben nőtt a gazdaság a 3. negyedévben

autógyár k
Luxembourg/Pozsony |

A valaha regisztrált legnagyobb mértékben nőtt az euróövezet bruttó hazai terméke a harmadik negyedévben az előző negyedévihez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentéséből.

A harmadik negyedévben 12,5 százalékkal nőtt az euróövezet bruttó hazai terméke (GDP) az előző negyedévihez képest, a nyilvántartások 1995-ös kezdete óta a legnagyobb mértékben. Az idei második negyedévben a GDP még 11,7 százalékkal csökkent az euróövezetben negyedéves bázison. Az egy évvel korábbival összevetve a harmadik negyedévben 4,3 százalékkal csökkent az euróövezeti GDP, kevésbé az első becslésben jelzett 4,4 százaléknál. A második negyedévi euróövezeti GDP még 14,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Az EU helyzete is javult

Az Európai Unióban 11,5 százalékkal nőtt a GDP negyedéves bázison a harmadik negyedévben a 11,3 százalékos második negyedévi csökkenés után. A harmadik negyedévi GDP az EU-ban 4,2 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál, a második negyedévi pedig 13,9 százalékkal maradt el a 2019 második negyedévitől. Az euróövezet és az EU bruttó hazai terméke egyaránt 4,4 százalékkal marad el a 2019 végitől, és csak kismértékben haladja meg a 2017 első negyedévit. Az Egyesült Államok ennél kissé jobban áll, a harmadik negyedévi bruttó hazai terméke 3,5 százalékkal marad el a 2019 negyedik negyedévitől és nagyjából a 2018 első negyedévi szintnek felel meg.

Szlovák növekedés

Szlovákiában és Magyarországon az uniós átlaggal közel megegyező ütemben, az előbbiben 11,6, az utóbbiban 11,4 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest. Éves viszonylatban ugyanakkor Szlovákiában 2,3, Magyarországon pedig 4,6 százalékos visszaesést mértek. A legnagyobb negyedéves GDP-növekedést Franciaország érte el a harmadik negyedévben 18,7 százalékosat. A spanyol GDP 16,7 százalékkal, az olasz 15,9 százalékkal nőtt. Ezekben az országokban esett vissza a bruttó hazai termék a legnagyobb mértékben a második negyedévben. A legkevésbé Görögországban nőtt a GDP a harmadik negyedévben, 2,3 százalékkal az előző negyedévhez képest. Észtországban és Finnországban 3,3 százalékos, Litvániában 3,8 százalékos volt a negyedéves GDP-növekedés. A lakossági fogyasztás növekedése az euróövezetben 7,3 százalékponttal, az EU-ban 6,9 százalékponttal járult hozzá a harmadik negyedévi gazdasági növekedéshez.

(TASR, MTI, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?